Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2012. Május 19. 17:36, szombat | Helyi
Forrás: InfoPápa.hu (Sz.Zs.)

II. Pápai Ökumenikus nap – Képgalériával

II. Pápai Ökumenikus nap – Képgalériával

A tavalyihoz hasonlóan a szombati rendezvény is az Együtt Krisztusért címet kapta, utalva arra, hogy a történelmi felekezetek együtt jelennek meg egy fesztivál jellegű alkalmon.

A PGSZKI tagintézményében (volt Mező) több száz hívő gyűlt össze felekezetre való tekintet nélkül, hogy együtt ünnepelhessen. Az ökumenikus napot Salgó Ferenc plébános nyitotta meg. A megnyitóünnepségen részt vett Unger Tamás alpolgármester is.

A színes délutáni programok kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínáltak, a hidegrekord után jócskán felmelegedett nyárias időben. A legkisebbeket bábelőadás, kézműves foglalkozások és zenebölcsi szórakoztatta. A fiatalok csocsózhattak, kosarazhattak a Britain's Got Talent tehetségkutató versenyt is megjárt Face Team egyik tagjával, vagy éppen baseballozhattak NATO-s katonákkal. Persze a szülők és a felnőttek sem unatkoztak, színvonalas előadásokon, táncos-zenés programokon vehettek részt. Este tábortűz és az Iránytű zenekar koncertje zárta a II. Pápai Ökumenikus Napot.

Ifj. Márkus Mihály református lelkipásztortól megtudtuk, a rendezvény fontos üzenete az, hogy a különböző felekezethez tartozók együtt tudják Krisztus örömüzenetét hirdetni. – Ebbe az örömüzenetbe az is beletartozik, hogy egymásra tudunk mosolyogni, együtt tudunk ünnepelni, mert a közös cselekvésnek ereje van – mondta a lelkipásztor, aki arról is beszélt, hogy a szombati rendezvény azoknak is szól, akik nem rendszeres templomba járók. – Ezen a napon egy kicsit kinyitjuk a kapuinkat és megmutatjuk magunkat, mint emberek. Mi lelkipásztorok is egy civilebb külsővel jelenünk meg, így minden ide látogató megélheti azt a fajta közvetlenséget, amit a templom padjaiban nem feltétlenül lehet. A későbbi terveinkben szerepel, hogy be szeretnénk vinni rendezvényünket a belvárosba, így még szélesebb körben mutatva meg ezt az oldalunkat – fogalmazott ifj. Márkus Mihály református lelkész.

A rendezvény szervezésében részt vettek a pápai katolikus plébániák, a Református Egyházközség, az Evangélikus Egyházközség és a Sarokkő Baptista Gyülekezet.

Címkék: ökumenikus, egyház

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi

Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt

Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.

2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi

Negyven év a harcművészet szolgálatában

2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi

Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket

Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.

2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi

Fókuszban a megelőzés Pápán

A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.