A szabadságharc egyetlen jelentős Veszprém vármegyei ütközete, a Pápa melletti Ihász-puszta és Marcaltő között 1849. június 27-én zajlott ihászi csata helyszínén is megemlékeztek a helyiek valamint a környékben élők az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc 175. zászlóbontási évfordulójáról, illetve a 200 esztendővel ezelőtt született Petőfi Sándor költőről, forradalmárról, nemzeti hősről.

Az ihászi emlékparkba érkezőket 2023. március 15-én, szerdán, kora délután az ünnepi rendezvényt szervező Marcaltő-Ihász Önkormányzata nevében Czupper András polgármester köszöntötte. Irodalmi-zenés műsort a marcaltői Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvoda diákjai, továbbá Piller Károly és ifj. Piller Károly pápai előadóművészek adtak.

Ünnepi beszédet Kerecsényi Zoltán, a Kossuth Szövetség (KSZ) Veszprém vármegyei titkára, a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) ügyvivője mondott, melyben a szabadságra helyezte a hangsúlyt:

Tisztelt egybegyűlt ünneplők, itt, az ihászi csata egykori helyszínén, a szabad hazáért fegyvert fogott hős elődök néhai küzdőhelyén!

1848 fölszabadulást, teljes társadalmi átalakulást, nemesi kiváltságok eltörlését, törvény előtti egyenlőséget, közteherviselést rögzítő alkotmánya elsősorban a szabadságot tette magyar identitássá a felvilágosodás szellemében.

„Mi célja a világnak? / Boldogság! s erre eszköz? a szabadság! / Szabadságért kell küzdenem...” – írta 1848-ban, Az apostol című elbeszélő költeményében a 200 esztendeje világra jött Petőfi Sándor. Őutána bő egy évszázaddal jeles, 20. századi magyar írónk, Márai Sándor pedig ekképp fogalmazott: „Az emberi életnek egy célja van: a szabadság. S a szabadságnak egy útja van: a demokrácia.” A híres francia filozófus, Henri Bergson pedig azt állította, hogy „az igazi demokrácia evangéliumi eredetű”. Ha a világ történelmét netalántán a Könyvek Könyvén, vagyis a Biblián keresztül tekintjük végig, akkor azt láthatjuk, hogy a gonosz ott támad jobban, ahol nagyobb a szabadság és a világosság. Az elnyomás fénytelen idejében, a Kr. e. 8. században élt júdeai próféta, Ézsaiás is megjövendölte: „De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van… A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot…” (Ésa 9,1–2).

„Sötét a bánya, / De égnek benne mécsek…” – írta a Világosságot! című, a ’48-as forradalom kitörése előtt pont egy évvel, 1847 márciusában keltezett, szemnyitogató bölcseleti költeményében Petőfi.

„A szabadság Isten napja az erkölcsi égen, melynek sugarainál látunk, mozgunk, boldogulunk, nélküle sötétben tapogatunk, zsugorodunk, megdermedünk…” – mondta 180 éve fogalmazott Erkölcsi beszédeiben Petőfi Sándor előfutára, a 215 esztendővel ezelőtt, a Pápa melletti Vanyolán született Vajda Péter polihisztor.

„Magyarország 1848-ra a szellemi képességeinek a birtokába került...” – állapította meg az éppen egy évtizede elhunyt Katona Tamás történész-politikus, akinek itt, a parkban találhatjuk az emlékjelét.

A 19. század elejére a fejlődésben Nyugat-Európa mintaadó államaihoz képest lemaradt magyar társadalomban a kor legnagyobb gazdasági-társadalmi-szociális változása köszöntött be; öntudatára ébredt a magyar nép, visszanyerte önbecsülését, majd szabadságát és lett egy nemzet – 1848-ban született meg a modern magyar nemzet.

Ma 175 esztendeje tört ki az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc, de idén lesz az oszmán uralom alól fölszabadult Magyarország első jelentős szabadságharcának, a Habsburg abszolutizmus elleni Rákóczi-szabadságharc kitörésének a 320. évfordulója is.

1848. április 21-én vetette papírra a ’48-as magyarságnak példát mutató magyar „mózesi” előd nevét Petőfi: „Hazánk szentje, szabadság vezére, / Sötét éjben fényes csillagunk, / Oh Rákóczi, kinek emlékére / Lángolunk és sírva fakadunk! / Az ügy, melynek katonája voltál, / Nemsokára diadalmat ül…” (Petőfi Sándor: Rákóczi /1848/ – részlet)

Petőfi Sándor tisztában volt vele, hogy a magyarság több évszázados függetlenségi- és szabadságküzdelmei, az elnyomók elleni háborúskodás egyetlen ember nevével szimbolizálható: II. Rákóczi Ferenc, a politikus, a hadvezér, a mindenét hazájáért áldozó hős példájával.

A 175 évvel ezelőtti forradalom szerezte vissza a magyar népnek a Rákóczi-szabadságharc leverése után feledésre kényszerített nemzeti szimbólumokat, kiharcolva a Habsburg-háztól az 1848. évi 21. törvénycikket, melyben az uralkodó első alkalommal mondta ki, hogy „a nemzeti szín és az ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik”.

Ezen szimbólumok csakhamar harcra mozgósító hatóerővé, majd az önkényuralom idején a nemzeti ellenállás jelképeivé váltak. A koronás címerábrázolás a népélet szinte minden területének tárgyi emlékein megjelent a hétköznapok eszközeitől kezdve az ünnepi, reprezentatív kellékekig. Az ekkoriból fennmaradt dalok is erre utalnak: „Háromszínű selyemzászlók lobognak, / Szabadságát jelentik a magyarnak, / Három színből varrasd rózsám ruhádat, / Ha szereted tiszta szívből hazádat.” – „Acélkardot csináltatok magamnak, / Ráveretem címerét a hazámnak, / Diófából ki is vágom a nyelét, / Rávágatom Kossuth Lajosnak nevét.”

„Rákóczi nélkül Kossuthunk se lett volna. Kossuth nélkül pedig az európai haladás átgázolt volna ezen a megkésett nemzeten...” – állapította meg Hock János római katolikus plébános, író, egykori pápai diák.

Rákóczi fejedelem után Kossuth Lajos kormányzóelnök vált a magyar szabadságvágy szimbolikus jelképévé. Nevét 1848 tavaszán főként a protestáns templomok szószékein „a magyarok Mózese” hasonlattal emlegették. Az új, szuverén, igazságos hont kívánt, az érdekegyesítés alapján állt, jobbágyfölszabadítást, nemzeti összefogást hirdetett Kossuth Lajosra szinte még az osztrákok is „mózesi” hősként tekintettek. Amikor 1848. március 15-én az átalakulás eredményeit rögzítő törvényekhez kikényszerítő hozzájárulásért Bécsbe utazott küldöttség élén, százezres tömeg fogadta; a bécsiek úgy fogták fel, neki köszönhetik, hogy végre alkotmányt kaphattak.

Jeles magyar művészettörténészünk, a Széchenyi-nagydíjas Dávid Katalin professzor asszony szerint a jelképek, a szimbólumok „szellemi-lelki táplálékaink, hozzá tartoznak ember voltunkhoz; iránytűk, útjelzők emberi utunkon”.

Még ennyi idő után is, máig is iránytű, útjelző a magyarság számára Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor szimbolikus alakja. Szellemükben éljen és viruljon továbbra is a magyarok szabadság-ügye!

Az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének emléknapján, a Pápa város mellett vívott ihászi csata emlékhelyén tartott ünnepély koszorúzással zárult.

A hivatalosságok, az intézmények és a civil szervezetek képviselői a hősi obeliszkhez, az ihászi csatában harcolt Pap Gábor költő, író, dunántúli református püspök emlékművéhez, azonkívül az egy évtizede elhunyt Katona Tamás polihisztor, országgyűlési képviselő, államtitkár emlékkövéhez helyezték el az emlékezés, a kegyelet virágait. (Katona Tamás 2010. március 15-én vendégeskedett Ihászon, akkor ő mondta az ünnepi beszédet. Tisztelői, barátai 2014. március 15-én állították fel szerény emlékjelét az ihászi emlékparkban és ültettek el egy fát a tiszteletére.)

(Forrás: PVE-Hírlevél,
fotók: PVE, Marton Zs., archív)

1849. június 27-én, a Pápa melletti Ihász-puszta határában a csornai győztes,
Kmety György tábornok vezette honvéd hadosztály ütközött meg Adolph Schütte von Warensberg altábornagy császári serege ellen. A több mint kétórás ihászi ágyúcsata veszteségeiről szóló jelentések máig ellentmondóak…