Hírek
2016. Február 06. 15:27, szombat |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), papa-ma.hu
Idén is sokan kóstoltak a Pápai Böjtelőn
Ismét képviseltette magát a haza húsipar színe-java a Pápai Böjtelőn, melyet immáron harmadik alkalommal rendezték meg.
A rendezvény házigazdai szerepét a pápai önkormányzat mellett a Böllér Kft. vállálta el, a Pápai Hús csoport felszámolása miatt. A fesztivál nem titkolt célja, hogy a látogatók és a versenyző csapatok is szolidaritást vállaljanak a nagy múltú gyár iránt.
A csapatok által elkészített finomságokat a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség három tagja, Gyukli Gyula, Punk Ferenc és Végh Endre bírálta el. – A magyar húsipar színe-java képviseltette magát a böllérversenyen, amely nagyon magas színvonalú volt. Látszott, hogy a résztvevők szeretettel készítették el az első osztályú ételeket – hangsúlyozta a böllérverseny értékelése során Punk Ferenc, a zsűri elnöke. Hozzátette, a bírálat szempontjai között a termékek fűszerezése volt legfontosabb, emellett vizsgálták például a szín és az íz harmóniáját is. Végül a legjobb kolbászért járó díjat a Darnó Hús csapata vehette át, a legfinomabb véres hurkát a Pápai Hús-csoport készítette, míg a legjobb májas hurka a Pick Szeged nevéhez fűződött. A rendezvény megszervezésben a helyi önkormányzatot segítő pápai Böllér Kft.-é lett a legjobb pecsenyéért járó elismerés, a főtt készítmények kategóriájában pedig a Kométa 99 Zrt. diadalmaskodott. A szakmai zsűri döntése alapján a legeredményesebb csapatnak járó fődíjat idén a Gyulahús vihette haza. – Nem véletlenül mondják, hogy a Kárpát-medence a Föld szívcsakrája: utolérhetetlen ízű termékeket képes adni számunkra az itteni föld és napfény – fogalmazott az eredményhirdetés után Punk Ferenc.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

