Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2017. Március 08. 13:24, szerda | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Omegahirek.hu

Hónapokkal ezelőtt kitervelhette a gyilkosságot a nemesgörzsönyi férfi

Hónapokkal ezelőtt kitervelhette a gyilkosságot a nemesgörzsönyi férfi

Bestiális tettét vélhetően nem hirtelen felindulásból követte el a 41 éves férfi, hanem már hónapokkal ezelőtt kitervehette, a helyiek szerint ugyanis ekkor ásta ki azt az emésztőt, melybe felesége maradványait rejthette.

Az omegahirek.hu hírportál ír arról, a meggyilkolt nő barátnőjére hivatkozva, hogy Éva korábban többször is panaszkodott neki férjére, aki nem egyszer azt mondta neki, úgyis megszabadul tőle, egyszer agyonüti. Az egyik közeli szomszéd úgy tudja, a gyilkos vallomásában elmondta, valóban így végzett feleségével, akkora erővel ütötte meg, hogy rögtön meghalt, utána tüntette el a testet. A gyerekek a házban aludtak, kint "dolgozott" egész éjszaka az udvaron álló istállóban. - Neylonnal takart le mindent, hogy ne hagyjon nyomot, amit a végén elégetett, ahogy a szégény nő maradványait is, a kazánban. Csak utólag áll össze a kép, hogy hónapokkal ezelőtt, amikor az emésztőgödröt kiásta, talán már tervezhette, hiszen itt szabadult meg az utolsó nyomoktól - idézi a nőt a portál.

A nyomozók kedden 14 órakor fejezték be a helyszíni szemlét, de arról továbbra sincs semmilyen hivatalos információ, hogy megtalálták-e a nő maradványait. Az omegahírek ugyanakkor úgy értesült, a gyiklos részletes beismerő vallomást tett, így azt jól tudták a helyszínelők, hol és mit kell keresniük.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 07:53, hétfő | Helyi

Dúró Dóra tart lakossági fórumot Pápán

Országjárása részeként Nardai Péter vendége lesz.

2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi

Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége

A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.

2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi

A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán

Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.