Az antiszemitizmus elleni küzdelemre és a zsidó élet előmozdítására vonatkozólag uniós stratégiát fogadott el az Európai Bizottság 2021. október 5-én. A holokauszt emlékezetéről és az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló, 2021. október 13-i malmői nemzetközi fórum arra emlékeztetett, hogy minden erőnkkel harcolnunk kell az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet valamennyi formája ellen.

A Európai Bizottság az antiszemitizmus elleni küzdelemre és a zsidó élet előmozdítására vonatkozó stratégiát terjesztett elő 2021 év elején azzal a céllal, hogy támogassa az uniós országokat és a civil társadalmat az antiszemitizmus elleni küzdelmükben. A holokauszt áldozataira való emlékezés továbbra is fontos pillére lesz az arra irányuló erőfeszítéseknek, hogy soha ne felejtsük el történelmünket.

Az európai jogi háttér védelmet biztosít az antiszemitizmus által motivált erőszakkal és ellenséges megnyilvánulásokkal szemben, valamint bünteti a holokauszt tagadását és torzítását Európában.

A határozat sürgeti az ENSZ valamennyi tagállamát, hogy tartsák tiszteletben a holokauszt áldozatainak emlékét és ösztönözzék a holokauszt történelmével kapcsolatos oktatási programok kidolgozását a népirtás jövőbeli előfordulásának megelőzése érdekében.

Felszólít arra, hogy tevékenyen vegyenek részt azon holokauszt emlékhelyek megőrzésében, amelyek náci haláltáborként, koncentrációs táborként, kényszermunkatáborként és börtönként szolgáltak.

Részlet az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen asszony 2021. január 27-e, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja előtt tett nyilatkozatából:

„A holokauszt kialakulásához vezetett az antiszemitizmus, amely azonban sajnos nem szűnt meg a náci koncentrációs táborok felszabadításával.

Aggodalommal figyelem a zsidók elleni gyűlölet megerősödését Európában és azon túl. A világjárvány táptalajt adott a gyakran antiszemita narratívákat népszerűsítő összeesküvés-elméleteknek és félretájékoztatásnak. Meglehetősen aggasztó, ahogyan napjainkban a holokausztot torzítják és tagadják.

Soha nem szabad felejtenünk.

Mivel a világjárvány miatt bezártak az emlékhelyek, és a túlélők száma csökken, új módszereket kell találnunk az emlékezésre.

Az összeesküvésről szóló mítoszok közösségi médiában történő terjedésével párhuzamosan arra kell oktatnunk a fiatalokat, hogy lépjenek fel az antiszemitizmussal szemben.

A félretájékoztatás terjedésére válaszul a hatóságoknak, a közösségi platformoknak és a felhasználóknak együtt kell működniük annak biztosítása érdekében, hogy a történelmi tények ne torzuljanak sem online, sem offline.

Beszéljenek a tények. Beszéljen a történelem. Elszántak vagyunk arra, hogy megnyerjük ezt a harcot.

Európa akkor virágzik, amikor zsidó közössége és más kisebbségei békében és harmóniában élhetnek.

Ezért fogjuk idén előterjeszteni az antiszemitizmus elleni küzdelemre és a zsidó élet előmozdítására vonatkozó stratégiát.”

***

2021-ben volt kerek 80 esztendeje, hogy 1941 augusztusában, a felebaráti szeretet önkéntes áldozataként Auschwitzban mártírhalált halt Maximilian Kolbe lengyel minorita szerzetes, akit 1982. október 10-én – jövőre, 2022-ben kerek 40 éve – II. János Pál pápa szentté avatott.

Maximilian Kolbe (Kerecsényi Zoltán grafikája)

Részlet Jan Dobraczynski – Balássy Péter Maximilian Kolbe című kötetéből (1982):

„És eljön az a bizonyos júliusi nap. Tragikus nap. Valaki megszökött a táborból. Felüvöltenek a szirénák. Vezényszavaktól és rohanástól kifulladt emberek lármájától hangos az Appellplatz. Ellenőrzés. És kiderül, hogy a 14-es blokkból, Maximilian atyáék blokkjából hiányzik valaki. Az őrök szétszélednek keresni. Ezalatt a foglyok pánikfélelemben várakoznak a sorban. Mindenki reszket. Jól tudják, mi vár a többiekre, ha valaki megszökik. A táborparancsnok nemrég hirdette ki: ha szökés történik, minden egyes szökevényért húsz ember megy az éhségcellába. Auschwitzban iszonyú a halál, de éhen halni a pincében még annál is iszonyúbb.

A hajsza soká tart. A szökevény sehol. Már rájuk esteledett, de a foglyok még mindig ott állnak az Appellplatzon. Végre engedélyt kapnak rá, hogy visszamenjenek a blokkba. Ezzel azonban az ügy még nem volt lezárva. Aznap nincs vacsora. A foglyok nem mernek lefeküdni. A barakkban mindenfelé rémült suttogás. Egy fiatalember bevallja:

»Félek!«

Maximilian atya megnyugtatja:

»A haláltól soha nem kell félni.«

Ezen az éjszakán bizonyára sokat gyóntatott. Erre mindig készen állt, még akkor is, ha a gyóntatásért a legszigorúbb büntetéssel fenyegették meg. Ő senkit sem utasított vissza.

Ugyanebben a blokkban, a lábadozó betegek blokkjában raboskodott Franciszek Gajowniczek, a 31. gyalogezred őrmestere. Szilárd jellemű, bátor ember. Egy hadifogolytáborból szökött meg, de elfogták, amikor Szlovákiából Magyarországra, és onnan Angliába akart menekülni. Zakopanéba vitték, majd onnan másfélezer gurállal együtt Auschwitzba hurcolták. Néhány hónappal később ebből a másfélezer, keménykötésű emberből mindössze negyven maradt életben. A háborút ugyanebből a transzportból mindössze két-három ember élte túl.

Maximilian atya nem ismerte Gajowniczeket. Auschwitzban általában nem ismerték egymást az emberek, legföljebb akik ugyanabban a teremben voltak összezsúfolva.

Megvirradt. Újabb gyülekező az Appellplatzon. Üvöltözés, ütlegek, vezényszavak, létszámellenőrzés. Aztán végre eljön a pillanat, amikor – mindennek ellenére – egy kissé kifújhatják magukat: elindulnak a munkába. De a 14-es blokk marad. Ott állnak mindnyájan, kétségbeesetten, sorsukra várva.

Már dél is elmúlt. És velük még mindig semmi. Állniuk kell reggeli nélkül, ebéd nélkül. A többiek megjönnek a munkából. A tér, pontosabban szólva a barakkokat elválasztó széles utca benépesül sok ezer emberrel. Mi lesz most?

SS-ek kíséretében lassan közeledik Fritsch lagerführer, jobbján Höss. A lagerführer kistermetű, cingár ember, metsző, mindig gyanakvó tekintettel. Tányérsapkája mélyen a homlokába húzva. Szeméből csak úgy sugárzik a rosszindulat. Lassú, ringatózó járással jön. Szinte kéjeleg benne, milyen rémülten nézik, ahogy feléjük tart. Tekintetével hipnotizálja őket, mint a kígyó. Végre megszólal. Rekedt hangon hadarja a szavakat. A tolmács szolgálatkészen, szóról szóra fordít:

»Elpucolunk? De a munka, az persze büdös. Ha jobban dolgoznátok, többet kapnátok zabálni! De ti megpucoltok, mi?! Hát én majd megmutatom nektek! Megígértem: egy helyett húsz. Nos, ma legyen csak tíz. Figyelmeztetőnek.«

A téren halotti csönd. Az emberek sápadtan állnak; szájuk félig nyitva, lázasan kapkodnak levegő után.

Fritsch odasétál az első sorhoz. Nyugodt léptekkel végigmegy az ott állók előtt, közben az arcukat fürkészi. Nem mernek a szemébe nézni, de nem is tudnak elrejtőzni a tekintete elől. Hanyagul fölemeli a kezét és ujjával mutatja: ez… ez… Továbbhalad. A fojtott, mély csöndben hallani a cipője nyikorgását. Most a második sorhoz lép. És megint: ez… ez… ez…

Végre együtt a tíz. Lassú éhhalál vár rájuk, az egyik blokk földalatti bunkerében. Nem a kegyes halál, az agyonlövetés, hanem az a gyötrelem, amiről a táborban csak borzadva ejtenek szót.

Gajowniczek is a kiválasztott tíz között van. És ez a keménykötésű férfi most hirtelen összeroppan. A feleségére gondol, meg a fiaira. Még elég ereje lett volna hozzá, hogy kibírja a tábort. De mit ér most már az erő, ha éhhalálra ítélték. Zokogásban tör ki és valamit kiabál, arról, hogy mennyire szereti a feleségét, meg a gyermekeit.

És akkor hirtelen előre furakszik valaki, termete alacsony, csíkos rabruha van rajta, könnyedén a jobb vállára hajtja a fejét és a tíz fogoly elé lép.

Teljesen szabályellenes – egy fogoly, felszólítás nélkül kimerészel lépni a sorból! Fritsch hirtelen a pisztolyához kap. Mi ez? Merénylet?

»Steh! Was ist los?!« (»Állj! Mi van?«) – üvölti a közeledő fogoly felé.

Az megáll, mond valamit.

»Was will dieses polnische Schwein?« (»Mit akar ez a lengyel disznó?«) – kérdi Fritsch.

Maximilian atya halkan beszél, de hibátlan németséggel; ezt még akkor sajátította el, amikor Japánban német társalgási leckéket adott.

»Kérem, engedje meg, hogy egyik elítélt helyett én menjek a halálba.«

»Megbolondultál? Te idióta! Beszélj, mi kell?«

»Kérem az engedélyét, hogy valaki más helyett én haljak meg.«

Fritsch néhány pillanatig hallgat. Tekintete elhomályosodik, mint a kutyáé, amikor harapni készül. Soha nem hallott még ilyesmit. Nem néz Maximilian atyára. Máskor az SS-tisztek, ha tekintetük találkozott a szerzetesével, azonnal ráordítottak:

»Schau auf die Erde, nicht auf uns!« (»Bámulj a földre, ne ránk!«)

Fritsch hirtelen megkérdi – miközben váratlanul áttér a tegezésről a magázásra:

»Ki maga?«

»Katolikus pap vagyok.«

»Melyikük helyett akar meghalni?«

»Helyette« – és Maximilian atya Gajowniczekre mutat.

»Miért?«

»Én öreg ember vagyok és senkim sincs. Ez az ember fiatal és családja van.«

Ez igaz. Gajowniczeknek családja van. De az is igaz, hogy miután a tábor felszabadítását megéli és hazatér, már nem lesz többé családja. Fiai hősi halált halnak a varsói fölkeléskor a barikádokon.

De ennek a döntésnek mégis mély és titokzatos értelme van.

Fritsch egyetlen kézmozdulattal megadja a beleegyezését. Aztán sarkon fordul és elmegy.

Az elítélteket az őrök a tizenegyes blokk pincéjébe viszik, egy ablak nélküli helyiségbe. Kolbe atya még egyszer utoljára búcsút int a barátainak. Aztán meztelenre kell vetkőzniük. Ettől a pillanattól kezdve többé nem kapnak sem enni, sem inni, de minden reggel tornázniuk kell egy őr jelenlétében.

Máskor ebből a pincéből az éhhalálra ítéltek üvöltözése, ordítása, átkozódása hallatszik. De most…

Zofia Kossak 1966-ban egy rövid színpadi játékot írt. Ebből való a következő jelenet:

I. SS: Énekel valaki?

II. SS: Azok ott a bunkerban…

I. SS: Elképesztő! Már negyedik napja ülnek odabent. Normális körülmények között ordítoznak és káromkodnak. És most, figyelj csak: énekelnek. Mi történt?

II. SS: Az a pap változtatta meg őket, aki a társa helyett ment be…

I. SS: Mégiscsak rendkívüli embernek kell lennie…

Közben a halálraítéltek imádkoznak, szenténekeket énekelnek. Az őrök döbbenten hallgatják. Egyikük megjegyzi:

»Dieser Pfaffe dort ist doch ein ganz anständiger Mensch. So einem haben wir hier noch nicht gehabt…« (»Az a csuhás odabent egész rendes ember. Ilyesmi még nem fordult elő errefelé…«)

Augusztus 14-én, Nagyboldogasszony ünnepének vigíliáján, amikor az SS-ek belépnek a bunkerba, Maximilian atyát még életben találják. Fenolinjekcióval végeznek vele…”

(Összeállította, az idézett, hosszabb szöveget begépelte,
a grafikai illusztrációt készítette:
Kerecsényi Zoltán)

Felhasznált és ajánlott források:

Jan Dobraczynski – Balássy Péter: Maximilian Kolbe. Ecclesia Könyvkiadó, 1982. 83-87. p., 209. p.

Von der Leyen elnök nyilatkozata a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja előtt – https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/statement_21_187 (Letöltés ideje: 2021. december 9.)

Feljegyzés – https://www.consilium.europa.eu/media/52638/20211022-euco-conclusions-hu.pdf (Letöltés ideje: 2021. december 9.)

***

Balássy László

AUSCHWITZI SZÁRNYASOLTÁR

16670
egy szám a másik helyett
énekelnek a halálraítéltek
aztán az injekciós-tű
(a szegek meg a lándzsa a Golgotán)
Könyörögj érettünk Szent Kolbe Maximilian

***

A nyitó és alábbi archív fényképeken az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) koszorújának elhelyezése látható a pápai vasútállomás holokauszt emléktáblájánál. Kerecsényi Zoltán EpVE-ügyvivő felkérésére az a nyolcvanhét esztendős Horváthné Kovács Terézia nyugalmazott pedagógus helyezte el, aki gyermekként szemtanúja volt a pápai zsidóság elhurcolásának, s akinek szülei egy holokauszt-túlélő pápai fiút fogadtak be a második világégést követően. A másik fotón a Kálvária-temetőben, gróf Lubiensky Jánosné sírjánál. A lengyel származású gróf Lubiensky János huszár altábornagy, a Magyar Királyi 7. Honvéd Huszárezred volt pápai parancsnoka özvegye hosszú kort élt meg. Nyolcvanöt éves korában, 1945-ben hunyt el; temetéséről leánya, Constanza gondoskodott. Constanza – férjhez nem menve – apja száz évvel ezelőtti (1921) halála után polgári foglalkozást választott és Korvin utcai házában jól működő textilnagykereskedést működtetett egészen 1944 őszéig, ami – édesanyja nyugdíja mellett – jó polgári megélhetést biztosított a csonka családnak. 1944-ben bűnvádi eljárást folytattak le ellene zsidó származású barátnője megmentésének kísérlete miatt. Erről a Pápa és Vidéke című újság 1944. évi 29. száma tudósította elrettentő példaként a város akkori közvéleményét. (Ajánlott irodalom: Fejes Sándor: Gróf Lubiensky János huszár altábornagy 1862–1921. A Pápai Lengyel Kisebbségi Önkormányzat kiadása, Pápa, 2002.)