Hírek
2011. Szeptember 10. 09:32, szombat |
Helyi
Forrás: InfoPápa
Hivatalosan is megnyílt a Pápai Bornapok
Az időjárás tegnap sem kedvezett, mégis sokan voltak kíváncsiak a megnyitóra és még többen Kovács Kati koncertjére.
A képgaléria megnyitásához kattintson!
A Pegazus Színháztól indult ünnepi menettel kezdődtek meg a tegnapi események, hogy aztán az Esterházy kastélyhoz érve hivatalosan is megnyissák az első Pápai Bornapokat. Számos borlovagrend képviseltette magát a megnyitóünnepségen, melyen előszörTálos Tamás, a Magyar Borrendek Országos Szövetségének alelnöke mondott beszédet. Aztán Dr. Áldozó Tamás köszönte meg mindazoknak, akik részt vettek a rendezvény megszervezésében, majd hivatalosan is megnyitotta a bornapokat.
Természetesen, mint Pápán minden, a bornapok is a barokk jegyében zajlik, így a grófi pár részvételével és a Pegazus Színház közreműködésével ünnepeltek a jelenlévők. Akik a mostoha időjárás ellenére szép számban képviseltették magukat, ám nem mindenki kezében lehetett boros poharat látni, volt aki az otthonról hozott műanyagpoharába öntögette a megvásárolt Somlóit, de nem ez volt a jellemző.
A nap főatrakciója mindenképpen Kovács Kati fellépése volt, aki egy szintetizátor kísérettel érkezett, ennek ellenére nagy sikert aratott a számait vele együtt éneklő közönségnél. Ahogy a hangulat, úgy a fogyasztás is megnőtt. A bor mellett sokan megkóstolták a helyszínen sült pecsenyéket, a kürtös kalácsot, a pálinkás házikó viszont már kicsit kiesett a látókörből.
Ha az időjárás előrejelzés nem csal, ma az felhők is elkerülik városunkat, remélhetőleg még többen kilátogatnak, netán vidékről is többen eljönnek városunkba, a Pápai Bornapokra. A rendezvény programja ITT tekinthető meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 13:42, péntek | Helyi
Több gépkocsi karambolozott a 8-as főúton - Teljes az útzár
Kislőd és Ajkarendek között akadályozza a forgalmat a baleset.
2026. Február 27. 13:04, péntek | Helyi
Megemlékezés a polgári védelem világnapján
Koszorúzással emlékeztek meg Veszprémben a polgári védelem világnapjáról a katasztrófavédelem és az együttműködő szervezetek.
2026. Február 27. 10:00, péntek | Helyi
Ingyenes múzeumlátogatás és tárlatvezetések március 1-jén Pápán
2026. Február 27. 08:24, péntek | Helyi
Miért fotózzák a rendszámokat a pápai Lidl parkolójában?
A Pápán Hallottam Facebook-csoportban keltett kisebb riadalmat egy bejegyzés, amelyben egy vásárló arról számolt be: a Lidl pápai üzletének parkolójában egy fiatal férfi lefotózta az autója rendszámát.

