Hírek
2021. Szeptember 19. 20:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Hétfőtől újra várják azokat, akik szeretnének részt venni az előválasztáson
Mint ismeretes, szeptember 18-án kezdődött meg az előválasztás Magyarországon, így Pápán is, ám még aznap leállt a rendszer. A hibát kiküszöbölték és az ígéretek szerint hétfőn reggel 8-tól zavartalanul lehet szavazni.
A hekkertámadástól a túlterhelésig, és rendszerhibáig minden szóba jött már, de pontosan nem derült ki, hogy mi lehetett a probléma. Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke szombaton azt mondta, nem hekkertámadás történt, hanem a rendszer érzékelte szabotázsnak a reggeli hibát, és leállt.
Pánikra semmi ok – mondta a Civil Választási Bizottság elnöke. Magyar György hangsúlyozta, ha volt, vagy lesz is hekkertámadás, azt a rendszer védeni tudja. „Országos előválasztás még soha nem volt Magyarországon, ez nagy logisztikai kihívás és tanulási folyamat is, lehetnek a rendszernek még gyerekbetegségei. De ha támadják a rendszert, az is jó, mert azt jelzi, hogy félnek tőle, ellenzéki oldalon viszont megvan a szándék arra, hogy éljenek ezzel a demokratikus lehetőséggel” – mondta Magyar György.
Mindenesetre hétfőtől újra tud szavazni, aki szeretne, az ellenzék helyi jelöltjeire, illetve a miniszterelnök-jelölt jelöltekre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

