Hírek
2016. December 15. 15:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu, veol.hu
Hátrányos helyzetű gyermekeknek kedveskedtek a pápai mozisok
A pápai Petőfi mozi dolgozói 150 fiatalnak szereztek élményt azzal, hogy meghívták őket egy ingyenes filmvetítésre, valamint pattogatott kukoricával és üdítővel is kedveskedtek nekik.
Dékány Ágnes, a nemes célt szolgáló kezdeményezés kiötlője és egyben szervezője a veol-hu-nak kifejtette, a rendezvényt tavaly indították útjára, hagyományteremtő szándékkal. Idén is elsősorban hátrányos helyzetű fiatalokat, hat és tizennégy év közötti diákokat invitáltak egy jó hangulatú mozizásra. -Megkerestük az összes pápai általános iskolát, illetve azt a két helyi középiskolát, ahol kisgimnáziumi osztály is indult, hiszen ezekből az intézményekből
ugyancsak tudnak tizennégy éves korig kisgyermekeket küldeni. A meghívott kilenc létesítményből végül hét iskola vett részt a programon, összesen közel
150 gyermekkel – ismertette a szervező.
– Nagyon kedves visszaigazoló e-maileket kaptunk a meghívott intézményektől, ezért úgy gondolom, szívesen fogadták az iskolák a megkeresésünket. A
jótékonysági vetítés célja, hogy a mozizás élményét kiterjeszthessük olyan gyermekekre is, akinek ez egyébként nem adatik meg, mert az anyagi helyzetük
nem teszi lehetővé. Éppen ezért a meghívókban is hangsúlyoztuk, kifejezetten hátrányos helyzetű gyermekeket várunk, akiknek új élményt adhatunk azzal,
hogy levetítünk nekik egy új, szórakoztató mesét – fogalmazott Dékány Ágnes.
Micsik Zoltán, a pápai filmszínház vezetője kiemelte, meggyőződésük, hogy a mozinak a szórakoztatás mellett fontos feladta a példamutatás. Mint mondta,
bízik benne, hogy a jótékony kezdeményezésük mások számára is példával szolgál, és a résztvevő gyermekeknek kellemes élményt nyújthattak karácsony
előtt.

A fiatalok egy új animációs filmet tekinthettek meg, mely az idei évben kiemelkedő sikert aratott, emellett pedig a mozi dolgozói a filmnézés elmaradhatatlan kellékeivel, pattogatott kukoricával és üdítővel is megajándékozták a lelkes kisgyermekeket. A meglepetések sora azonban ezzel még nem ért véget, további élménnyel szolgált a diákoknak, hogy az eseményre az 501-es légió Magyarországi Helyőrségének Star Wars-jelmezes tagjai is ellátogattak, akikkel a résztvevők beszélgethettek, fotózkodhattak, illetve kardozhattak is.
A jedi, azaz Füredi Helga, és Darth Revan, vagyis Nagy Lehel elmondták, minden ilyen jellegű rendezvényen nagyon szívesen vesznek részt, így nem is
volt kérdés, hogy jönnek-e a jótékonysági vetítésre. – Sokaknak már gyakorlatilag mindennapos dolognak számít a mozizás, ennek tükrében különösen
érdekes volt látni, milyen, amikor valakik ezt először élik át. Óriási érzés ez azoknak, akik átérzik az ilyen élmények fontosságát – magyarázta Füredi
Helga. Nagy Lehel hozzátette: a gyermekmosoly mindig erőt ad.
Fotó: veol.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

