Hírek
2017. Március 06. 14:39, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápai Rk.
Hárman fújtak pozitív alkohol szondák a hétvégén
Három gépjárművezetőnél is pozitív eredménnyel zárult az alkoholteszteres vizsgálat a hétvégén a Pápai járásban.
A körzeti megbízottak 19 óra 15 perckor Adásztevel egyik utcájában igazoltattak egy mihályházi gépjárművezetőt. A 47 éves férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezett, mivel azt korábban bevonták tőle, valamint gépkocsiját sem íratta a nevére. A vele szemben alkalmazott légalkoholmérő készülék pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök mintavétel céljából előállították a Pápai Rendőrkapitányságra.
Egy 25 éves férfit 2017. március 5-én 3 óra 35 perckor Pápán állítottak meg a járőrök, mivel az általa vezetett autó világítását nem kapcsolta fel. Az igazoltatás során kiderült, hogy a pápai sofőr szintén nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mivel azt tőle is bevonták. Esetében is felmerült a gyanú, hogy a vezetés előtt szeszes italt fogyasztott, ezért a rendőrök előállították a Pápai Rendőrkapitányságra. A hitelesítetett légalkoholmérő készülék megerősítette az alkoholfogyasztást.
Nyárád és Pápa-Borsosgyőr között 2017. március 5-én 12 óra 3 perc körül egy 51 éves séi lakos gépjárművével közlekedve az úttest bal szélén lévő füves útpadkára sodródott, majd a vízelvezető árokban állt meg. A baleset helyszínén felmerült a gyanú, hogy a férfi alkoholt fogyasztott, ezért az egyenruhások mintavétel céljából előállították a pápai orvosi ügyeletre.
Mindhárom sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Pápai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán. Az engedély nélküli vezetés és az egyéb közlekedési szabálysértések miatti eljárást a Pápai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

