Hírek
2015. Október 01. 19:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), MTI
Hamarosan szállíthat Kínába a Pápai Hús
Újabb két magyar cég számára adta meg az engedélyt a Kínai Népköztársaság Tanúsítási és Akkreditációs Hivatala (CNCA); így a Pick Szeged Zrt. és a Pápai Hús Kft. is szállíthat disznóhúst Kínába.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosának tájékoztatása szerint ahhoz, hogy a két cég valóban megkezdhesse a szállítást, már csak arra van szükség, hogy a vállalatok, a Kínai Népköztársaság Minőségellenőrzési és Karanténozási Hivatalának (AQSIQ) honlapján is megjelenjenek, de ez várhatóan heteken belül megtörténik.
Budai Gyula hozzátette: mostantól újabb két vállalkozás összesen négy üzeme exportálhat Kínába. Ezek a vállalatok már 2012-ben is átestek kínai helyszíni ellenőrzésen, ennek ellenére csak most kapták meg a szállítási jogot. Így a friss/fagyasztott húsok exportja indulhat meg.
Az első fagyasztott sertéshús szállítmány 2014 novemberében indult Magyarországról Kínába, azóta is folyamatosan jelentős, havi 120-130 konténer (mintegy 3000-3200 tonna) áru érkezik az ázsiai országba. Ez a mennyiség most tovább emelkedhet, azzal, hogy ez a két újabb vállalat is megkapta az exportengedélyt - közölte Budai Gyula.
A miniszteri biztos beszélt arról is, hogy a kínai piac éppen azokat a termékeket keresi, amelyek az európai piacon csak korlátozottan eladhatóak, ilyen például a köröm, a fül, a fej és a császárhús. Ezen termékek árai a kínai piacon nagyon magasak és a jó minőségű magyar termékek keresettek.
Kína a világ sertéstermelésének csaknem felét adja, de így is jelentős importra szorul. A csaknem 7 millió tonnás éves globális sertéshúsimport legnagyobb részét Oroszország mellett Kína bonyolítja. A miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra is, hogy a sertéshús iránti kereslet folyamatosan nő Kínában. A világ legnépesebb országában élők ugyanis évente és fejenként átlagosan mintegy 40 kilogramm sertéshúst fogyasztanak - tartalmazza a tájékoztatás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

