Hírek
2024. Január 01. 23:45, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Ha újév, akkor Fúvós Show!
Immáron 19. éve köszönti a város a pápai fúvósokkal közösen az újévet!
Csaknem két évtizedes hagyomány, hogy Pápa Város Fúvószenekara az év első napján koncerted ad a városban. Mostanra kimondhatjuk, hogy Újévi Fúvós Show nélkül el sem indulna talán az év Pápán, de ha a földön kívánunk maradni, annyit mindenképpen kijelenthetünk, hogy rettentően hiányoznának ezek a koncertek. Mutatja ezt az is, hogy a hangversenyekre szóló jegyeket pillanatok alatt elkapkodják, idén január 1-je után 5-én és 6-án is fellépnek a zenészek.

Az idei koncert legnagyobb újdonsága az volt, hogy a szokványos felkonferálások helyett László Katalint egészen másfajta szerepkörben láthattuk. Glassl Dominikkal egy humorral átszött, játékos párbeszédet folytatott a zeneművek közötti szünetekben, felettébb szórakoztató és újszerű volt az egész, és egyúttal könnyed is, amellyel a közönség tudott menni, amellett, hogy a dialógusok információ tartalma is célba ért.
Az idei hangversenyen a klasszikusnak számító művek mellett a Jézus Krisztus Szupersztárból, a Nyomorultakból, vagy a Hegedűs a háztetőnből ismert dallamok is felcsendültek, de olyan kortárs dalok is megjelentek, mint a Quimby slágere, a Most múlik pontosan.
A Radetzky induló zárta az idei Újévi Fúvós Showt, természetes a vastaps sem maradt el!
Lődi Bence és Mógor Dávid vezényeltek
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

