Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2023. Június 27. 17:28, kedd | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Gyurcsány Ferenc átadta a DK új pápai irodáját

Gyurcsány Ferenc átadta a DK új pápai irodáját

A párt elnöke Ferenc pápát idézve arról beszélt, hogy nekik nem egymást kell biztatniuk, hanem meg kell győzniük azokat, akik vacillálnak, hogy merre haladjon tovább az ország.

A korábbi miniszterelnök Grőber Attila helyi választókerületi vezetővel közösen tartott lakossági fórumot a Márton István utcában.A megnyitón Grőber Attila a helyi alapszervezet helyzetét értékelte, elmondta, hogy az ellenzéki pártok közötti összefogás feltételei a munka és a közös programalkotás. Mint mondta, egyre csak gyarapszik a DK helyi taglétszáma, úgy fogalmazott, hogy már nem férnének fel egy közös fényképre, majd pedig országos ügyek kerültek terítékre.

Gyurcsány Ferenc a jelenlegi politikai helyzetet értékelte, szerinte Magyarországnak egy erős szociáldemokrata kormányra van szüksége. Ferenc pápa szavait idézve azt mondta a helyi szimpatizánsoknak, hogy nem egymást, sokkal inkább azokat kell meggyőzniük, akik vacilállnak azzal kacsolatban, hogy merre szeretnék haladni látni Magyarországot. A volt miniszterelnök szerint ideje leszámolnia a magyar politikának azzal a tévedéssel, hogy akinek több mindene van, az többet is ér.

Az irodamegnyitó alkalmából jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy Grőber Attilát indítják polgármesternek a jövő évi önkormányzati választáson.

Az alkalom a hallgatóság kérdéseivel ért véget.

Fotó: Molnár Bálint

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi

Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége

A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.

2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi

A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán

Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.

2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi

Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak

Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.

2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi

Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte

A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.