Hírek
2014. Augusztus 22. 10:51, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
\"Győztes csapaton ne változtass\" - Bemutatta jelöltjeit a Fidesz
A fenti elvet alkalmazza a Fidesz pápai szervezete, mivel valamennyi jelenlegi képviselőjét újra indítja az októberi önkormányzati választásokon.
A Fidesz irodában tartott bemutatkozáson jelen volt Kovács Zoltán egykori pápai polgármester is. Szerinte pontosan a tapasztalat az, ami a Fidesz jelöltjei mellett szól, valamint az a bizalom, melyet már megszolgáltak az elmúlt években, így a most záruló önkormányzati ciklusban is. Az országgyűlési képviselő szerint az elmúlt ciklus volt a legnehezebb időszak a képviselő-testület számára, ugyanis a válság kellős közepén állt fel, valamint olyan rendkívül komoly problémát, mint a húsgyár kérdését is meg kellett oldania.
Az államtitkár szerint a fő cél az, hogy jól együtt tudjon működni továbbra is a Fidesz vezette kormány és a pápai önkormányzat, valamint a polgármester és a képviselő-testület, továbbá az ellenzéki képviselők is támogatni tudjanak a város egészét érintő ügyeket.
Áldozó Tamás polgármester-jelölt azt emelte ki, hogy a korábbiaktól eltérően öt évig fog tartani az önkormányzati ciklus, ráadásul ez egybeesik az uniós költségvetési ciklussal. - Ezért a következő testületnek az a felelőssége, hogy az Európai Uniós ciklus biztosította keretek és feltételek között a lehető legnagyobb haladást, gazdagodást érje el a város számára, a pápaiak közösségével. Mi erre az időszakra készülünk az elképzeléseinkkel. A következő 5-7 évre vonatkozó terveinket negyven projektben foglaltuk össze és fogjuk a választók elé tárni. Meggyőződésünk szerint ezek a projektek alkalmasak arra, hogy a város tovább haladjon előre - foglamazott a városvezető.
Az újrázásért induló politikus a folyamatosság fontosságát hangsúlyozta. -A mi városunk sikerei sok minden más mellett annak voltak köszönhetőek, hogy ez a folyamatosság megvolt, a mindenkori városvezetés tudott élni azzal a sok-sok felhalmozott tapasztalattal, ami a többször újraválasztott képviselők munkájában megjelent. Ezért is ajánlom valamennyi pápai figyelmébe képviselő és képviselőjelölt társaimat, ugyanazt a csapatot, akikkel 2010-ben és 2006-ban is nyertünk a választásokon.
Áldozó Tamás szerint is az elmúlt időszak volt a legnehezebb ciklus a város életében, egyúttal köszönetet mondott a kormányzatnak, hogy több alkalommal is segítséget nyújtott a városnak. Így a húsgyár megmentésében való közreműködésért, az adósságkonszolidációért, valamint a 2014-es pénzügyi támogatásokért.
A városvezető a megkezdett munka folytatásához kéri a válsztók bizalmát. -Én azt kérem a pápaiaktól, hogy az a bizalmuk, ami eddig megvolt bennünk, és aminek köszönhetően mi is tudtuk a munkánkat végezni, az maradjon meg, bízzanak a Fideszben és ha ez így lesz, akkor közösen, összefogva nagyon sok szép eredményt fogunk tudni elérni. Hozzátette: amennyiben megkapja a választók bizalmát, újra Unger Tamást jelöli majd alpolgármesternek.
A Fidesz jelöltjei: Áldozó Tamás, Bocskay László, Császár Endre, dr. Hermann István, Máté István, dr. Péntek Árpád, Unger Tamás, Venczel Csaba, dr. Vörös Ibolya, Zsegraits Gyula
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

