Hírek
2018. December 03. 07:45, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu - Pápa-ma.hu
Gyertyagyújtás és színpadi programok advent első vasárnapján
A szépen feldíszített Fő téren megkezdődtek az ünnepi programok. A Gyertyafényes Advent eseményei négy héten át várják azokat, akik közösen kívánnak ráhangolódni az ünnepre.
Elsőként a JMSZK Gyémántvirág mazsorett csoportja mutatkozott be, majd őket a takácsi Kenderkóc citeraegyüttes követte. Színpadra lépett Bene Gabi énekes is, majd a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium 11. B osztály lány tanulói szórakoztatták a téren összegyűlteket vidám, karácsonyi összeállításukkal.

Bene Gabi a Pápa-ma.hu-nak elmondta, ma este a fellépése után meggyújtják otthon az adventi koszorú első gyertyáját, majd a karácsonyi készülődés igazán a jövő hétvégén kezdődik náluk, amikor mézeskalácsot sütnek. Gabitól megtudtuk, 2019 elején részt vesz a zenésztalálkozón, ahol szakmai beszélgetést tartunk. Februártól pedig megkezdődik a báli szezon, így biztosan tartalmas év elé nézünk - mondta mosolyogva Bene Gabi.

A város betlehemét és adventi koszorúját koraeste szentelte fel dr. Mail József apát- plébános. A gyertyagyújtáson a Szent István Római Katolikus Nagytemplom Kórusa dalolt és a Szent István Római Katolikus Általános Iskola diákjai és a Szent István Római Katolikus Nagytemplom Énekkara működött közre.
Dr. Mail József köszönetét fejezte ki a városvezetésnek a szép betlehemért és a koszorúért. Mint mondta, az adventi koszorún a zöld szín a reményt, a lila bűnbánatot, a négy gyertya a négy vasárnapot jelenti. Egy gyertya rózsaszín, az az öröm vasárnapja.

-Áldd meg Urunk ezt a betlehemet és a jászolt, mely a keresztény nép örömét szolgálja. A megtestesülésnek ez a jele segítse megtartani a szülők és a felnőttek hitét a gyermekekben, növelje a reményt és mindnyájunkban erősítse a szeretetet - e szavakkal áldotta meg a betlehemet majd az adventi koszorút.
-Áldd meg ezt az adventi koszorút, hogy mint a remény jele az örök életre és szentek közösségére figyelmeztessen minket és add, hogy e napon növekedjen a Te kegyelmedben, a Te világosságodként a Te szent fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által - tette hozzá az apát-plébános.
Ezt követően meggyújtotta a koszorú első gyertyáját a városlakók népes tömege előtt.

Advent első vasárnapjának programját Szücs Judit koncertje zárta, melyre még többen gyűltek össze a téren. Szücs Judittól megtudtuk, sok fellépése lesz az adventi időszakban, reméli, mindenki jól fogja érezni magát. Mint mondta, nagyon tetszik neki a pápai Fő tér, ami gyönyörűen fel van díszítve, úgyhogy a szíve mély érzelmekkel megtelt a látványtól.


Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

