A cikázó pár évtizedes jelenetek talán még mosolyt is csalnak arcunkra. Ez annak a jele, hogy bizony szép időket éltünk akkor.

Érdemes végigmennünk azokon a pontokon, amelyek merőben eltérnek a szóban forgó generációkra jellemző mindennapoktól. Megnézzük, jól van-e ez így vagy néhány apró trükkel esetleg javíthatunk a modernkori ifjúság helyzetén.

Régen minden más volt

Azok az izgalmas, önfeledt 80-as és 90-es évek. (De ugyanennyi erővel megemlíthetnénk a 60-as és 70-es éveket is.) Hétfőnként még tévéadás sem volt, ez a mai gyerekeknek talán el sem képzelhető szituáció. A többi napon is csak egyetlen egy esti mese (nem mesecsatorna) volt, de valahogy az is elégnek bizonyult.

Nem számított milyen hónapot írtunk, amíg világos volt (de sokszor még azután is) kint voltunk a friss levegőn. Télen hógolyóztunk (igaz, akkor még volt hó), szánkóztunk vagy éppen korcsolyáztunk, tavasszal nagyokat kirándultunk és fociztunk, a lányok pedig gumiztak (ezt ki ismeri kedves mai gyerekek?). Persze ne feledjük az ugróiskolát sem, az sem egy sokat szóba kerülő fogalom manapság.

Aztán jött a nyár, a strandolás (sokan azon versenyeztek, melyikük jut el oda többször) és az esti bújócska (a hunyó és hunyófal szintén ismeretlen kifejezések lehetnek). A lakótelepeken az volt a „menő”, akinek a legkésőbb szóltak a szülei, hogy most már itt az ideje hazatérni. Mondani sem kell, ez jóval este 9 óra után történt meg.

Ősszel amíg lehetett még élveztük a simogató napsugarakat, hol sportoltunk, hol faleveleket gyűjtögettünk, amiket egy nehéz könyvbe tettünk préselni. Csodás idők voltak.

A mai gyerekek

Napjaink csemetéi enyhén szólva is más életet élnek, de azért már jó előre mentsük fel őket. A modernizáció adta lehetőségek régen nem álltak rendelkezésre, így nem tudhatjuk, mi lett volna ha.

Mobil, táblagép, számítógép és konzol. Ez a négy szó (vagy valamelyikük) nagyon meghatározó szerepet kap a gyerekek mindennapjaiban. A hírhedt képernyőidők, amikor kiderül az igazság. Sokan büszkélkednek is vele, az enyém napi 6 óra. Nem rossz. Mi lesz ennek vajon a következménye? Arra jelenleg csak következtetni lehet. Az állandó telefonozással járó lefelé nézés például egy komolyabb nyaki betegséget simán kihozhat.

Ki a felelőse ennek? Személyt nem lehet megnevezni, leginkább az emberiségben megbújó és hihetetlen erővel fortyogó többet, jobbat, újabbat ösztönök tehetnek róla. Elképesztő módon felgyorsult a világ. Gondoljunk csak bele mennyit fejlődött az informatika 5 év alatt a 90-es években és mi történik manapság. Csak kapkodjuk a fejünket, milyen újdonságok kerülnek a piacra. Mindez akkor lenne a legszembetűnőbb, ha mondjuk 2-3 évre elzárnánk magunkat a külvilágtól.

Egy szó, mint száz, erről nem a mai fiatalság tehet. Az emberben mindig kódolva volt a kényelem, csak azelőtt nem volt meg hozzá a technológia. Persze ettől még nem kell beletörődnünk ebbe a helyzetbe, hiszen másra is használhatjuk az agyunkat. Például arra, hogyan találjuk el gyerekeinknél a megfelelő egyensúlyt, amivel jut is marad is.

Javítsunk a helyzeten

Felelős szülőként az első ötlet lehet az is, hogy a kütyüzéssel töltött időt szabályozzuk. Nem tiltjuk (az valószínűleg nem vezetne sehova), hanem egy kompromisszumos állapotot állítunk fel. Napi 1 óra, hétvégén 2 óra nem egy rossz arány. Így marad idő arra is, hogy élvezzék a természet közelségét.

Ezt még a kertben is lehet, hiszen fák, bokrok, kövek és fűszálak ott is megtalálhatók. Nyáron se feltétlenül fogadjuk el a most túl meleg van válaszokat. Erre például jó megoldás a teraszra vagy erkélyre való előtető beszerzése. Árnyékot ad, így nappal is a szabad levegőn lehetnek családunk legifjabb tagjai, mindezt a napszúrás veszélye nélkül. Lehet társasozni vagy csak jókat beszélgetni.

Esténként visszavezethetjük a szabadtűzön való sütögetést, ennek mai változatát leginkább grillezésnek hívjuk. Vonjuk be őket az étel elkészítésébe, büszke mosoly közepette fogják elfogyasztani remekművüket.