Városlista
2025. március 26, szerda - Emánuel

Hírek

2018. Április 04. 10:00, szerda | Belföld
Forrás: mti

Gyaloglással gyűjt pénzt húsz programozó fogyatékos fiataloknak

A Liferay munkatársai virtuális világkörüli sétával 4 millió 75 ezer forintot szeretnének gyűjteni fogyatékos fiataloknak egy év alatt - közölte a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója az M1 csatornán szerdán.

Pordán Ákos kifejtette, húsz programozó az egészségesebb életmód érdekében versenyt rendezett, hogy ki gyalogol közülük többet. A gyaloglást lépésszámlálókkal mérik, céljuk, hogy egy év alatt összesen 40750 kilométert tegyenek meg.

Létrehoztak egy jótékonysági honlapot, ahol a megtett lépéseik alapján világtérképen jelölik, "merre járnak", emellett eseményeket szerveznek, amelyek alkalmával szintén pénzt tudnak gyűjteni - tette hozzá.

Az alapítvány igazgatója azt mondta, az adomány összegét fogyatékos fiatalok felkésztésére és munkába helyezésére fordítják majd. Egy ember elhelyezéséhez körülbelül 150-200 ezer forint szükséges - fűzte hozzá.

A Kézenfogva Alapítvány idén 25 éves, tíz éve foglalkozik fogyatékosokkal. Számos vállalattal kapcsolatban állnak, akik jelzik nekik, hogy milyen munkaerőre lenne szükségük, ők pedig felkészítik rá a fiatalokat - ismertette Pordán Ákos.

A munkáltatók 90 százalékban elégedettek az általuk küldött dolgozókkal - emelte ki.

Adományozni és a virtuális gyaloglás útvonalát nyomon követni a http://www.kezenfogvamozdulunk.hu honlapon lehet.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 26. 07:47, szerda | Belföld

Idén a Szavanna-kifutót újítaná meg a felajánlott szja 1 százalékokból a Fővárosi Állatkert

Idén a Szavanna-kifutót szeretné felújítani a Fővárosi Állat- és Növénykert az intézmény számára felajánlott személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékokból.

2025. Március 26. 07:45, szerda | Belföld

Orbán Viktor kedden hivatalában fogadta George Patakit

Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta George Patakit, New York állam korábbi kormányzóját - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.

2025. Március 26. 07:44, szerda | Belföld

Varga Mihály: a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt

Az óvatos és türelmes megközelítés, a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt, a felfelé mutató inflációs kockázatok miatt az alapkamat huzamosabb ideig a jelenlegi szinten maradhat

2025. Március 26. 07:43, szerda | Belföld

A gyülekezési törvény módosításának visszavonását követelték demonstrálók a Ferenciek terén

A gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonását követelték a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által szervezett ellenzéki demonstráció résztvevői kedden, kora este Budapesten, a Ferenciek terén.