Hírek
2019. Szeptember 05. 21:25, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Grőber Attila bemutatta programjának első pontját
A polgármester-jelölt azt mondta, a város nemcsak épületek, utcák és terek együttese, hanem a városban benne van az itt élő emberek élete és lelke is, elsősorban utóbbiakra koncentrál programjában.
A szocialista politikus elsőként bemutatta a 7. választókerült jelöltjét, aki a visszaléptetett Lombosi Sándor helyett indul majd az októberi önkormányzati választáson. Soós Imre tanító, testnevelő szakos tanár, borsosgyőri lakos. Megtudtuk tőle, aktívan részt vesz a borsosgyőri közéletben, több fontos ügyet indított el a saját bevallása szerint. Hozzátette, képviselőként is arra készül, hogy Borsosgyőrön, Kéttornyúlakon és a Bocsor környékén nagy aktivitással fog dolgozni és a körzet minden lakosa számára rendelkezésre kíván állni.
Grőber Attila egyúttal bejelentette, hogy az induláshoz szükséges ajánlóíveket – a 7. választókerület kivételével – leadták, a képviselő-jelölteket és a polgármester-jelöltet a helyi választási bizottság nyilvántartásba vette.
A politikus – korábbi ígéretéhez hűen – ezt követően kezdte meg programjának bemutatását. – Egy város fejlesztése és jövőképe nem csupán abból áll, hogy építészeti projekteket és új beruházásokat hirdetünk meg. Természetesen egy jó program tartalmaz ilyeneket is, de legalább ugyanilyen jelentősége van annak, hogy egy valódi vezető formálni szeretné a városba élők szemléletét, gondolkodását és segítené az itt élők mindennapjait. Mert a város nemcsak épületek, utcák és terek együttese, a városban benne van az itt élő emberek élete és lelke is. Én ilyen programot szerettem volna alkotni – húzta alá Grőber Attila hozzátéve, minden jobbító javaslatot szívesen fogad programjával kapcsolatban.
A polgármester-jelölt programjának első eleme „A jövő nemzedékéért” nevet viseli, amely a következő területekre koncentrál:
- A pálkövei ifjúsági tábor fejlesztése: A nagyrészt pápai önkormányzati tulajdonban lévő tábort felújítaná, illetve támogatott táborozási lehetőséget hirdetne általános és középiskolások számára Grőber Attila.
- A döbröntei turistaház felújítása és fejlesztése. Mint ismeretes, a turistaház fejlesztéséről legutóbbi ülésén döntött a város képviselő-testülete. Ezeket a terveket Grőber Attila nem támogatta, úgy fogalmazott, hogy nem „apartmanokat szeretne kialakítani, hanem a döbröntei turistaházat a pápai gyermekek érdekében hasznosítaná”.
- Iskolafelújítási program. Grőber Attila azt ígéri, a Weöres Iskola és a Türr Gimnázium épületének felújítását 5 éven belül megvalósítja.
- Jövőnk van Pápán ösztöndíj program: Tehetség ösztöndíj az általános iskola 5-8., a gimnáziumok 9-10 osztályos diákjai, valamint a felsőoktatásban meghatározott területeken résztvevők számára, amennyiben a diploma után Pápán helyezkednek el, a hiányszakmákban.
- Városi tehetséggondozó program: Egyre több tehetséges általános iskolás diák nem pápai középiskolát választ középiskolájául, hanem veszprémi, vagy győri intézményt – mondta Grőber Attila, aki szerint ez esetben jóval kisebb az esélye annak, hogy a diák visszatérjen Pápára, tanulmányait követően. Azt a célt szolgálná az ösztöndíj és tehetség program, hogy visszatérjenek a diákok Pápára – hangsúlyozta a politikus.
- Tanulj tovább: 2020-tól emelt szintű érettségi és meglévő középfokú nyelvvizsga szükséges a továbbtanuláshoz, melyek megszerzése sokaknak nehézséget okoz. Grőber Attila a Pápai Tankerületi Központtal együttműködve programot indítana ezen diákok segítésére, 5 millió forintos önkormányzati támogatással
- ismertette „A jövő nemzedékéért program” első elemét a polgármesterjelölt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

