Hírek
2023. Március 16. 13:24, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Grőber Attila a DK színeiben indul a jövő évi önkormányzati választáson
Az MSZP pápai alapszervezetének elnökének indulását januárban jelentették be a szocialisták, azonban a politikus mégsem az MSZP színeiben indul, hanem Gyurcsány Ferenc pártjának a mezét veszi fel.
Grőber Attila közösségi oldalán jelentette be, hogy a Demokratikus Koalícióban folytatja a politizálást:
"Nehezen, sok belső vívódás után hoztam döntést az MSZP-ből való kilépésről. Hálás vagyok mindenkinek, aki az elmúlt években, évtizedekben mellettem állt, politikai munkámat támogatta és segítette. Nagyszerű emberekkel dolgoztam együtt az MSZP-ben. Köszönöm. Ha megértéssel nem is, de remélem, hogy méltósággal fogadja az MSZP közössége döntésemet. Nem akarok és nem is fogok rosszat mondani arra a pártra, melynek negyedszázadig voltam a tagja. Méltatlan lenne.
Számomra a politikai cselekvés motorja a hit. Abban való hit, hogy közösen képesek vagyunk egy jobb, szolidárisabb, igazságosabb országot teremteni annál, amit a jelenlegi hatalom csinál. Ehhez cselekvő akaratra, politikai dinamizmusra, világos jövőképre és elszántságra van szükség. Úgy látom, hogy ma a Demokratikus Koalíció az a politikai közösség, amely képes erre a feladatra.

Én szeretek egyértelmű és világos mondatokat megfogalmazni. Engem semmilyen módon nem zsaroltak meg, semmiféle politikai nyomás nem ért. A Demokratikus Koalíció évek óta az MSZP természetes szövetségese volt itt Pápán. Közös jelöltekkel indultunk az önkormányzati választáson, az előválasztáson, majd az országgyűlési választásokon is együtt dolgoztunk. Ezt a munkát fogjuk folytatni, és ehhez a közös munkához hívunk mindenkit, mert van elég dolgunk. Mindent megteszek, hogy Pápán erős baloldali közösséget teremtsünk, ehhez szükség van a DK és az MSZP tagjaira és aktivistáira is. A rendszerváltás utáni magyar politikatörténet az bizonyítja, hogy csak erős baloldal lehet a kihívója és alternatívája a jelenlegi hatalomnak. Ezt fogom építeni.
Előre meg tudnám írni, hogy a következő napokban milyen jelzőkkel fognak illetni. Felkészültem rá. Öt ciklus óta vagyok önkormányzati képviselő, az egyetlen ellenzéki Pápán, aki két alkalommal is tudott egyéni választókerületben győzni. Ezért önmagában nem a következő önkormányzati képviselőség vonz, sokkal inkább a feladat, a kihívás érdekel, amely előttem áll." - fogalmaz bejegyzésében a politikus.
A Demokratikus Koalíció, amely korábban számos más politikust is átcsábított magához, közleményében üdvözölte Grőber Attila átlépését. „Büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan ember érkezett közénk, aki öt ciklus óta élvezi a pápaiak bizalmát” – olvasható a DK közleményében.
Fotó: Archív
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

