Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2014. November 26. 09:10, szerda | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Grőber: A garázsadót meg kell szüntetni!

Grőber: A garázsadót meg kell szüntetni!

A szocialista önkormányzati képviselő szólt a csütörtöki képviselő-testületi ülésről is tegnap délutáni sajtótájékoztatóján.

Grőber Attila szerint a következő évek egyik legfontosabb megoldandó feladata, hogy az emberek figyelmét visszafordítsák a politika felé. Szerinte helyi szinten is számos jele van ennek az elfordulásnak: Sajnálatosnak tartja például, hogya pápához csatolt települések részönkormányzati munkájában nagyon kevesen kívánnak részt venni. De szerinte az elfordulás jele az októberi önkormányzati választáson való alacsony részvétel is, illetve az, hogy a csütörtöki közmeghallgatáson egyetlen pápai polgár sem jelent meg. Grőber Attila szerint az emberek azzal fejezik ki a viszonyukat a mai demokráciához, hogy csendben maradnak, és inkább nem vesznek abban részt, melyet súlyos problémának tart.

A csütörtöki testületi ülésen az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) és az Egészségügyi Alapellátási Intézet vezetőinek beszámolóját hallgathatták meg a képviselők. Az MSZP helyi elnöke a beszámolókat korrektnek nevezte, ugyanakkor felhívta a figyelmet számos negatívumra. Grőber szerint a beszámolók is jelzik, milyen nehéz helyzetben van az egyészségügy és a szociális ellátórendszer. - Jól jelzi a forráshiányos állapotot, hogy az elmúlt másfél évben az ESZI 31 dolgozója mondott fel, ebből 27 szakdolgozó volt, döntő többségük pedig anyagi okokkal indokolta a távozását az intézménytől - tette hozzá a politikus.

A szocialisták elnöke szólt a közelmúlt legnagyobb vitát kavart bejelentéséről is, mely szerint december 1-től mindenkit ellenőrizni fognak, hogy van-e gépjármű tárolására alkalmas helyisége, és fizet-e utána garázsadót.Grőber Attila szerint a problémák forrása az, hogy a garázsadó bevezetését a központi költségvetés elvonásai tették indololttá 2012-ben, például csökkent a személyi jövedelemadó és a gépkocsiadó helyben maradó része. Ezért a pápai önkormányzatnak 2012-ben új forrást kellett keresnie, ez pedig a garázsadó lett - tárta fel az adó eredőjét a politikus, aki szerint a vitás kérdések megoldására a legjobb válasz az lenne, ha úgy ahogy van, eltörölnék a garázsadót, az abból befolyó mintegy 82 millió forintot pedig belső átcsoportosításokkal pótolnák.

A sajtótájékoztató zárásaként Grőber Attila az MSZP karácsonyi jótékonysági akciójára hívta fel a figyelmet. December 10-ig bárki beadhat kisebb-nagyobb dobozokat az MSZP irodájába, délelőtt fél 10 és dél között. Az összegyűlt adományokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tagjai juttatják majd el a rászorulóknak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi

Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége

A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.

2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi

A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán

Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.

2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi

Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak

Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.

2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi

Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte

A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.