Hírek
2014. Október 13. 09:28, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Grőber: A DK elárulta a Baloldali Együttműködést
Grőber Attila, az MSZP-Együtt-PM színeiben induló polgármesterjelölt számára csalódást okozott az önkormányzati választásokon résztvevők alacsony száma.
Mint mondta, nem gondolta, hogy egy önkormányzati választáson, ahol az emberek saját ügyeikről döntenek, a részvétel ilyen alacsony lehet.
- Ezért nem a választópolgárok a felelősek, hanem mi magunk, akik a politikát csináljuk. Én magam is. Azt gondolom, a következő időszak feladata, célja, hogy elhitessük a választópolgárokkal, hogy ez közös ügyünk és ebben mindenkinek van személyes felelőssége - fogalmazott a Baloldali Együttműködés jelöltje vasárnap késő este a MSZP irodában, ahol képviselőjelöltjeivel és segítőivel várta a választási eredményeket.
Grőber Attila szereplésükkel kapcsolatban arról beszélt, minden jelölttársával meg fogja beszélni, miként gondolják a politikát, meglátása szerint, személyes hittel, személyes munkával kell alátámasztani, amit mondanak.
- Véleményem szerint a politikában háromféle többség van: társadalmi, politikai és választói többség. Ebből a háromból kettőt a jelenleg kormányzó politikai erők elveszítettek. Nincs társadalmi többség, nem ment el a lakosság több mint ötven százaléka szavazni. E tekintetben nincsen politikai többség, mert polgármester úr nem kapott többet, mint ötven százalék. Van viszont választói többség, ami egy jogos felhatalmazás számára – közölte, hozzátéve, nem lesz olyan dolog, amiben nem fogja támogatni és imádkozni fog azért, hogy amit Áldozó Tamás elgondolt a városért, az sikeres legyen.
-Hiszem, hogy a választás nem rólam szól, nem a politizálókról szól. Engem nem érdekel, hogy a város azért lesz sikeres, mert én vezetem vagy más vezeti, az érdekel, hogy ez a város sikeres legyen.
Grőber Attila arról is szólt, teljesen fiatal, új csapattal indult a Baloldali Együttműködés, a fiatalok jól szerepeltek, bár az látszik, hogy a hosszú idő óta politizálóknak előnye volt. A DK-val kapcsolatban azt hangsúlyozta, személyes érdekből elárulták a baloldalt.
-Azt gondolom, a Demokratikus Koalíció elárulta a Baloldali Együttműködést. Az én felfogásom szerint, az a politikai párt, amely pusztán egyéni ambíciókért - és azon túl semmiért – hajlandó kimenni egy balközép együttműködésből, az az együttműködés árulója. Négy olyan szavazókör is van, ahol a leendő polgármester azért kapott többséget, mert egyéni ambíciók miatt a DK vezetője külön indult. Véleményem szerint az nem megy, hogy nemzetről beszélünk és a közös Nemzeti Gyásznapon kampánygyűlést tartunk Tapolcafőn, és az sem megy, hogy kiállunk, jó hangosan elmondjuk, hogy együttműködés van, aztán pedig önző egyéni érdekből nem működünk együtt – fogalmazott és kiemelte, ma Pápán a Baloldali Együttműködés jelenti a második legnagyobb politikai erőt.
Fotó archív
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

