Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2012. Szeptember 23. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Giró-Szász szerint nem lesz tömeges elvándorlás

Giró-Szász szerint nem lesz tömeges elvándorlás

A kormányszóvivő szerint nem kell attól tartani, hogy az új lakhatási támogatás miatt Kelet-Magyarországról tömegesen indulnak a fejlettebb nyugati régiók felé az emberek, mert az ország középső és keleti területein is számos nagyberuházás indul.

Hasonló koncepció létezett már korábban is, de a szabályozás lényegében lehetetlenné tette azt, hogy igénybe lehessen venni a támogatást – mondta az M1 Az Este című műsorában Giró-Szász András. A kormányszóvivő közölte: a hozzájárulás maximális összege az első hat hónapban 100 ezer forint lesz, amelyből a közös költséget és a rezsit is ki lehet fizetni. A tervezet annyira életszerű, hogy ha házaspár talál munkát, akkor 150 ezer forintot igényelhetnek ketten legfeljebb, ha pedig pályakezdők „állnak össze” többen, akkor a támogatás maximális összege 200 ezer forint is lehet – magyarázta a kormányszóvivő.

Giró-Szász András szerint nem kell attól tartani, hogy Kelet-Magyarországról tömegesen indulnak a fejlettebb nyugati régiók felé az emberek. Ennek egyik oka, hogy az ország középső és keleti területein is számos nagyberuházás indul. Példaként említette Kecskemétet és Miskolcot. Azt pedig számos háttértanulmány igazolja, hogy a magyar emberek az otthonuktól 10-20 kilométerre sem szívesen mennek dolgozni, az országrészek közötti mobilitás pedig sokak számára elképzelhetetlen - tette hozzá a kormányszóvivő.

Lakhatási támogatással segítené a kormány a munkanélkülieket októbertől. Azok kérhetnek állami támogatást, akik otthonuktól legalább 100 kilométerre találnak munkát, vagy naponta minimum 6 órát kellene utazniuk munkahelyükre tömegközlekedéssel. A pénzt csak azok kaphatják meg, akiknek legalább 3 hónapja nincs állásuk, bruttó bérük pedig nem haladja meg a minimálbér háromszorosát. A lakhatási támogatás maximum 18 hónapra adható.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.