Hírek
2014. Augusztus 15. 14:12, péntek |
Helyi
Forrás: Pápai Rendőrkapitányág
Fűkaszát lopott – a nyomozás lezárult
Egy Pápa környéki településen élő idős ember fűkaszáját tulajdonította el a megalapozott gyanú szerint 2014 júliusában a 31 éves K. Roland, aki ellen a napokban zárta le a nyomozást a Pápai Rk. Vizsgálati Osztálya.
A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett 2014. július 10-én délelőtt észlelte, hogy a házához tartozó egyik melléképület lakatját leverték és onnan ellopták a több tízezer forintot érő damilos fűkaszáját, valamint néhány kerékpáralkatrészét. A helyszíni szemlét követően az adatgyűjtés során szerzett információk alapján pár órával később otthonában igazoltatták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi férfit. Előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként történő kihallgatásakor beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy előző éjszaka azért ment a 75 éves idős férfi udvarára, mert tudta, van neki fűkaszája. A melléképületen levő lakatot egy helyben talált szerszámmal leütötte, majd az ott megtalált kaszát magával vitte. A lopott tárgyat később önként átadta a nyomozóknak, amely így visszakerülhetett jogos tulajdonosához.
A férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás során keletkezett iratokat a Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban vádemelési javaslattal adta át a Pápai Járási Ügyészségnek.
Fotó illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

