Hírek
2011. Június 24. 06:51, péntek |
Helyi
Forrás: Pápai rendőrkapitányság
Fröccsért cserébe verés
Brutális verést kapott egy pápa környéki kisfaluban élő középkorú férfi, aki jelenleg is a kórházban fekszik.
2011. június 18-án a sértett együtt italozott a helyi kocsmában B.E. pápai lakossal, ahonnan közösen távoztak B.E. élettársának kíséretében. Egy utcán tartózkodó idős férfinek feltűnt a három főből álló társaság és az is, hogy a két erősen ittas férfi egy irányba megy, holott nem azonos utcában laknak. Kíváncsiságból szemmel követte őket és rossz előérzete nem is volt alaptalan, mert tanúja lett annak, hogy B.E. meglökte cimboráját, aki elesett. Ezt követően a támadó ütni-verni kezdte a földön fekvő sértett fejét és többször bele is rúgott, mialatt élettársa nem tett semmit a verés megakadályozása érdekében. A szemtanú kérdőre vonta a bántalmazót, mire az egy rövid időre felhagyott erőszakos cselekményével, ám hamarosan újból ütni, rúgni kezdte áldozatát, sőt annak mellére is ráállt illetőleg két ízben levizelte. A másodszori bántalmazást már élettársa sem tűrte szó nélkül, de ennek csak az lett az eredménye, hogy ő is „kapott a fejére”. A szemtanú végül egy helyi polgárőrtől kért segítséget, aki értesítette a Pápai Rendőrkapitányságot, a kiérkező rendőrök pedig hívták a mentőket. A sérültet fej és koponya sérülésekkel szállították az intenzív osztályra, ahol altatni kellett. Állapota azóta javult, de továbbra is kórházi kezelést igényel.
A bántalmazással gyanúsítható személyt 2011. június 20-án a Pápai Rendőrkapitányság őrizetbe vette. Az ellene indult eljárást életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
A kép illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

