„Pápának egyik mellékutcájában a reformátusoknak roppant Collegiomuk áll. Ennek tőszomszédságában állt egy cserépzsindelyekkel fedett, kis, földszint épült, keskeny ház, csúcsos tűzfallal, melynek közép táján tojásgömbölyű padláslyuk tátongott. Ezalatt két zöldre festett, rácsos ablakok, mellettök egy barnára festett, kapu nagyságú utcaajtó egészítették ki a ház elejét. Mely mellett egy keskeny köz nyúlott át a másik utcába.
Midőn már futozó gyermek valék, és apámmal több ízben kézen fogva elszaladtam a városban, gyakran az említett ház előtt vezete el utunk, hol majdnem mindannyiszor megállíta apám, és mondta:
– Nézd, fiam, ez a kis ház egykor az enyim volt, és te ezen kétablakos előszobában születtél 1804. év november holdnap 30-kán.
S minekutána én ezt apámtól igen gyakran hallottam, soha el nem felejtém születésem napját...
Rokonaimtól, másoktól is több ízben hallottam, hogy midőn szüléim összekerültek, anyámnak második férjétől maradt két háza volt. Voltak pár tehenei, több sertvései, gabona a padláson, bor, pálinka a pincében. Melyet apám – minekutána Pápán mindenki szabadon bort mérhet – házastól, tehenestől, sertvésestül együtt elmért... úgy aztán vették ama kis házat a református Collegium mellett, melynek később már én is csak hírét halottam...
A főpiac félközepe táján áll a kéttornyú plébániai nagy templom – négy láb magas kőoszlopokra csinált izmos vaslánccal körül foglalva. Ennek háta megett áll egy pompás kastély, mely gróf Eszterházyaké. (Ezt a pápaiak közönségesen Várnak nevezik.) Hat – néhol 8-9 – láb magas is a kőfal, mellyel nagy kiterjedésben be van kerítve a grófi kert, melyben egy erős puskalövésnyire bent áll a négyszegű kastély. A kőkerítés főkapuja – melynek két oszlopain, mindegyiken egy-egy oroszlán ül vörös márványkőből kifaragva, melyek közül egyik a grófi címert, másik egy kardot tart ülve első lábával – a templom hátuljával átellenben nyílik. Jobbra-balra hosszant nyúlik el az erős kőfal: egyik felén le, az úgynevezett gróf útja felé – másik felén ki, a győri út mellett lévő Kálvária felé.
Ezen oldalával a falnak és a kertben álló kastélynak átellenben egy sor ház áll, melyet majdnem a piac szélességéhez hasonló széles országút választ a várkert falától.
Ezen házsor majdnem vége felé, egy náddal fedett, meglehetősen avult ház előtt megállapodhatunk, és minekelőtte a ház külseje leírásával vesződném, csak fogjuk meg a fenyődeszkákból készült, feketére avult, jobbra nyíló utcaajtónak vaskilincsét, és lépjünk az udvarba...
…ezen leírt ház nem apám tulajdona, hanem valami Preicz nevezetű szűrszabó mesteré volt, s szülőim csak zsellérségben lakták a hátulsó két szobát – elöl a házigazda lakott…”

– olvashatóak a több mint százhetven éves sorok egy néhai, egyszerű kétkezi dolgozó ember, a pápai születésű Francsics Károly (1804–1880) emlékiratában, pápai születési és gyermekkori lakóhelyeire utaló visszaemlékezésében. (Francsics Károly: Kis kamorámban gyertyát gyújték. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973. 25., 26–27., 29. p.)

Francsics Károly borbélymester jelentős mennyiségű és értékű naplófeljegyzést, memoárt készített megyénk és hazánk Petőfi korabeli, az 1848/49-es szabadságharc előtti, alatti és utáni eseményekről, a polgári átalakulás korának mindennapjairól.

Hallatlanul érdekes visszaemlékezéseit először „Kis kamorámban gyertyát gyújték” címmel 1973-ban adta közre a Magvető Könyvkiadó, s később rádióműsor is készült a műből. Anno erre figyelt fel Zsuppán István pápai művésztanár, aki akkor hallott először Francsics Károlyról és annak pápai vonatkozásairól. Mindezekről, Francsics borbély életéről, a vele egykorú pápai, s környékbeli történésekről, szülőutcájáról, feltételezhető szülőházáról beszélt-mesélt 2022. június 15-én, a Petőfi Sándor utcai református Ó-kollégium melletti Petőfi-háznál a Petőfi Városbarát Egylet (PVE) megjelent, érdeklődő önkénteseinek Zsuppán István.

Az 1827-től haláláig a megyeszékhelyen élt és 1846-tól naplót, majd naplói alapján visszaemlékezést írt Francsics Károly munkái kulturális örökség, 2015 óta a Veszprém Megyei Értéktár részét is képezik.

Francsics Károly naplóit és visszaemlékezéseit összesen hat vaskos kötetbe másolva hagyta az utókorra; közel 3200 oldal (kb. 150 szerzői ív) terjedelmű életművének mintegy hatoda vált nyomtatásban hozzáférhetővé. Az 1973-ban a Magvető Könyvkiadó jóvoltából közreadott, a Vörös Károly (1926–1996) levéltáros, egyetemi tanár által válogatott és sajtó alá rendezett „Kis kamorámban gyertyát gyújték” Véghely Dezső (1840–1897) veszprémi születésű történész gyűjteményéből az Országos Széchenyi Könyvtárba került 5 kötet alapján készült, s ennél fogva nem ölelte fel a teljes életpályát. A kiadvány a mesterember életét születésétől Veszprémbe kerüléséig, 1827-ig, majd 1848 végétől 1870-ig követi nyomon.

A második, 1827–1849 közötti időszakot felölelő visszaemlékezés-kötetet az 1980-as évek elején fedezték fel, kiadására a Pápai Református Gyűjteményeknek köszönhetően kerülhetett sor, méghozzá konkrétan dr. Hudi József főlevéltáros, levéltárvezető gondos szerkesztő munkájának köszönhetően olvashatjuk immár bő két évtizede – emelte ki Kerecsényi Zoltán egyleti ügyvivő.

A megjelentek emlékszalagot kötöttek fel Francsics Károlyra való emlékeztetésül a Petőfi-ház emléktáblája alá, meghallgatták Margl Józsefné egyleti önkéntes felolvasásában Petőfi Sándor „Barátimhoz” című költeményét, majd átsétáltak a Barát utcába, az egykori ferences kolostorral szemközti szociális intézet épületéhez – Petőfi és Orlai második pápai lakóhelyéhez –, hogy röviden megemlékezzenek az idén kétszáz esztendeje született Orlai Petrich Somáról, anyai ágon Petőfi Sándor másod-unokatestvéréről, a hajdani pápai diákról, a történeti festészet jeles alakjáról is.

Koszorút helyeztek el az öt évvel ezelőtt állított Orlai-Petőfi emléktáblához, Kerecsényi Zoltán felidézte, hogy 1841 őszén hosszas tolnai-baranyai csatangolás után ide érkezett vissza újra Pápára Petőfi Sándor, ez a Barát utcai épület szolgált második pápai lakóhelyéül. Orlai kicsit később, december körül érkezett meg a Barát utcai szállásra, hármasban laktak itt együtt egy Lantay Sándor nevű barátjukkal, azonban majd megfagytak, kint csak úgy röpködtek a mínuszok, a szobát lehetetlen volt befűteniük. (Vály Ferenc professzor naplójegyzeteiből tudható, hogy 180 évvel ezelőtt, 1842 legelején a hőmérő higanyszála állandóan mínusz 3–12 fok között volt.) Tehát mihamarabb komfortosabb hely után kellett nézniük.

Ennek a Barát utcából a Főiskola – mai Petőfi – utcába való szállásváltoztatásnak a tényét iskolaszéki jegyzőkönyv is megőrizte: „Petrovics Sándor mivel szállását igazgatói tudás nélkül változtatni merte, megintetett, kötelességévé tétetvén, hogy gazdaasszonyának minél előbb megfizessen.”

„Szállásunk messze esett az iskolától, s az erős tél miatt nagy szobánk fűthetetlen volt, miért is a kollégium közvetlen szomszédságában, egy német ajkú szabó házában béreltünk lakást. Ez az előbbinek ellentéte, igen kicsiny szobácska volt, mely egy elfalazott folyosóból állt, keskeny és hosszú, hogy az egymás végébe helyezett két ágy mellett csak egymást követve sétálhattunk, s visszaforduláskor a hátul menőnek kellett elől indulnia. Kis szobánknak egyetlen ablaka az utcára szolgált. De e kis helyen a ’41. és ’42. év telén és a reá következett nyár folytán sok szép emlékű napokat éltünk át. Itt építgettük jövendőnk ábrándvárait gyakran éjfélig, míg belefáradva egyikünk vagy másikunk azon megjegyzésére: hogy talán már ideje volna aludni, az álom mámora némított el bennünket… Néha e kis szobát a jó barátok vidám zaja töltötte be, kik az iskola előtt és után örömest tértek be hozzánk egy-egy szóra, s mindaddig ott maradtunk, míg a tanár érkezését ablakunkból ki nem lestük…” (Orlai)

Végül az évfordulók alkalmából az egyleti önkéntesek a Petőfi Városbarát Egylet futó Petőfi-emlékprojektjének plakettjét nyújtották át Szalainé Tihanyi Andreának, Pápa Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye igazgató asszonyának; köszönve, hogy a tábla elhelyezése után öt évvel is méltón őrzik és ápolják Orlai és Petőfi itteni emlékét, hogy az elmúlt öt esztendőben is mindig rendelkezésre álltak, ha az egylet egy-egy városlátogató csoporttal, vagy egy-egy érdeklődő főhajtóval betért az intézményben lévő Orlai-Petőfi emlékhelyre.

(Forrás: PVE-Hírlevél,
fotók: PVE)