Hírek
2024. Július 03. 09:26, szerda |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Fontos lépés a pápai keleti elkerülő projektjében
A Vaszari út és 832-es út közötti szakasz elkészültével a város jelentős forgalomtól mentesül majd.
Nyertest hirdettek az uniós közbeszerzési értesítőben a Pápa keleti elkerülőjének engedélyezési és kiviteli tervei elkészítésére kiírt pályázaton. Az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából a kecskeméti illetékességű Vonalvezető Mérnöki és Gazdaságfejlesztő Kft. készítheti el a dokumentációt nettó 247,25 millió forintért - írja a Magyarépítők.hu.
A forgalmat Pápa területéről elterelő úthálózatot egy 3,5 kilométeres, északról a bázisreptér bekötőútja felől induló elkerülő úttal bővítik. A kiindulópontként szolgáló repülőtéri bekötőút a Duna Aszfalt Zrt. és a Soltút Kft. fővállalkozásában, a FŐMTERV Zrt.-UNITEF ’83 Zrt. konzorcium tervei alapján megvalósult 83-as Győr-Pápa 2x2 sávos út építkezésének leágazásaként készült el tavaly ősszel.
A Vonalvezető most elnyert munkája egy mintegy 3,5 kilométeres új útszakasz terveinek kidolgozása, ami a Vaszari út és a repülőtéri bekötőút (más néven 8315-ös út) csomópontja, illetve 832-es út (Gyimóti út) között halad majd 2x1 sávos kialakítással. A pálya keresztezni fogja 13. számú vasútvonalat illetve megterveznek egy 0,7 km hosszú összekötő utat is a Téglagyári út irányába.
A megvalósításához szükséges lesz az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése mellett
- az építéshez szükséges engedélyek megszerzése,
- településrendezési eszközök és településrendezési terv módosítása, illetve
- kettős záradékkal ellátott kisajátítási tervek elkészítése is.
A nyomvonal tekintetében döntéselőkészítő tanulmány, előzetes vizsgálati dokumentáció készítése, valamint környezetvédelmi határozat megszerzése is szükséges.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

