Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2016. Március 17. 14:40, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Folytatódik a rendőrség országos akciója

Folytatódik a rendőrség országos akciója

Folytatja a tavaly indított akciót a rendőrség a gyalogosok és a kerékpárosok nagyobb biztonságáért -

közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Óberling József elmondta, 2014-ben 626-an haltak meg közlekedési balesetben, 40 százalékuk gyalogos vagy kerékpáros volt. Ezért tavaly megelőzési programot indítottak, ennek eredményeként 2015-ben a 644 halálos áldozatnak már csak a 35 százaléka volt gyalogos vagy biciklis.


Jelezte: idén, az év első két hónapjában azonban megint 40 százalékra emelkedett a balesetben elhunyt gyalogosok és kerékpárosok aránya. Hozzátette, hogy az így közlekedők sokszor nemcsak áldozatai, de okozói is a baleseteknek: az összes baleset 12 százalékát okozták tavaly, többet, mint a tehergépkocsi-vezetők és a buszvezetők együtt. Vagyis vagy nem ismerik a szabályokat, vagy nem tartják be azokat - közölte.

A főosztályvezető kiemelte, hogy ezért folytatják a tavaly indított akciót, de idén sem büntetéssel, hanem meggyőzéssel kívánnak javítani a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságán.

Elmondta, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) ülésén úgy döntöttek, hogy például közintézményekben és tömegközlekedési járművökön, illetve azok megállóiban elhelyezett plakátokon, valamint televíziós és rádiós spotokban hívják fel a figyelmet a gyalogos és kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályaira.

Kezdeményezik egyes jogszabályok módosítását is, például azt, hogy legyen kötelező a 14 év alattiaknál a kerékpáros fejvédő használata, illetve kiterjesztenék a láthatósági mellény használatát: kötelező lenne lakott területen kívül nappal gyalogosoknak és kerékpárosoknak egyaránt, lakott területen belül pedig éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a kerékpárosoknak.

Tovább üzemeltetik a www.baleset-megelozes.hu oldalon a baleseti ponttérképet, és népszerűsítik a Bringamax programot, amelynek célja, hogy lehetőleg olyan kerékpárok vegyenek részt a közúti forgalomban, amelyek az előírt kötelező felszerelési tárgyakkal - fék, világítási és fényvisszaverő eszközök - rendelkeznek.

Az időskorúak közlekedését és szabályismereteik bővítését a Szenior pandúr elnevezésű programban kívánják elérni.

A sajtótájékoztatón Lakatos István, a Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek Tanszékének vezetője ismertette azt a tanulmányt, amelyet a tanszék készített az ORFK-OBB felkérésére a gyalogos- és kerékpáros-balesetek elemzéséről.

Elmondta: a kerékpárosok által okozott balesetek egynegyedét ittasan okozták. A leggyakrabban - majdnem minden második esetben - a baleset úgy történt, hogy a keresztirányból érkező jármű elütötte a kerékpárost. Gyakori volt a balra kanyarodó jármű és a kerékpár ütközése, valamint a "magányos jármű" egyéb okból bekövetkező balesete, ez a három típus az összes kerékpáros-baleset 80 százalékát adta.

Az elemzés szerint a kerékpáros-balesetek több mint háromnegyedében 50 évesnél idősebb biciklis az érintett.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, az Európai Unióban az a cél, hogy 2020-ig a halálos balesetek számát a felére csökkentsék, 2010 és 2014 között már 18 százalékkal csökkent a halálozások száma.

A lehetséges megoldások között említette a figyelemfelhívó táblákat, az oktatást, az infrastruktúrafejlesztést és a kritikus helyeken a rendőri jelenlétet. Elmondta: egy hagyományos útkereszteződésben 32 jármű- és 24 gyalogos-konfliktuspont van, míg egy körforgalomban mindössze 8-8, vagyis ezzel jelentősen lehet csökkenteni a kockázatot. Jó megoldásnak nevezte a balesetek elkerülése érdekében a kerékpárok és autók haladási zónáinak elkülönítését is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a csok plusz segített beindítani az ingatlanpiacot az év elején

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit - vélekedett a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az MTI-nek.

2024. Április 17. 13:38, szerda | Belföld

Sulyok Tamás: Karikó Katalin kiviteles büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak

Karikó Katalin kivételes büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak - jelentette ki az államfő kedden Szegeden.

2024. Április 17. 13:37, szerda | Belföld

Meteorológia: az ország egyes részein 24-25 Celsius-fokkal van hidegebb, mint hétfőn

Az ország egyes részen 24-25 Celsius-fokkal volt hidegebb kedd délután, mint hétfőn - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni Facebook-bejegyzéséből.