Hírek
2016. December 08. 09:56, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápa-ma.hu
Folytatják a fakivágást a Külső-Várkertben
Csütörtöktől újra fát vágnak a Bakonyerdő Zrt. által megbízott szakemberek a Külső-Várkertben.
A tavaszi munkálatok helyszínétől kissé távolabb, a tó melletti területen dolgoznak majd a fűrészek közel 1 hektáron. Mint azt Varga Lászlótól, az állami erdőgazdaság vezérigazgatójától megtudtuk, ezek a munkálatok folytatását jelentik a tavaszinak, melynek célja, hogy a Külső-Várkert erdős-bozótos területén parkerdőt alakítsanak ki.
-A munkát fakitermeléssel kezdjük a tó mellett. Olyan fákat vágunk ki, melyek nem egy parkba valók: invazív akácokat, szürkenyárfákat és juharokat. Ezek vékony, magról felverődött fácskák, hiszen közel 500 ilyet távolítunk el, s ezek összesen 43 bruttó köbméter faanyagot tesznek ki. A kivágott fákat aprítjuk és energetikai célú tüzelőanyag lesz belőlük.

A fakitermelés érdekessége az, hogy a motorfűrészek és egyéb gépek mellett egy kuriózumot is láthatnak a munkálatok iránt érdeklődők. A leendő parkerdő területéről ugyanis lovas közelítéssel hordják ki a fákat. Ez a munkafolyamat a tervek szerint szombaton zajlik majd mindenki által megtekinthető módon.
Varga László azt is elmondta, az év eleji parkerdő-kialakítási tevékenységet a szemét eltávolításával kezdték a teljes területről, mostanra azonban a munkával eddig nem érintett helyeket ismét hulladék borítja.
-Kérjük mindazokat, akik figyelemmel kísérték, hogy a Bakonyerdő Zrt. szakszerűen végzi-e tevékenységét, hogy az illegális szemétlerakásra is figyeljenek, és ha ilyet tapasztalnak, akkor figyelmeztessék a szemetelőket.
A vezérigazgató hozzátette, a kitermelés után, a terület takarítását követően a jövő héten már az új facsemeték ültetését is megkezdik. A tó mentén hársfasort alakítanak ki, és egy erdőszegélyt is telepítenek húsos somból, mindemellett pedig a tavasszal telepített és azóta elpusztult fákat is pótolják a Külső-Várkertben. A fatelepítésre iskolákat is megszólítják, hogy a gyerekek is részt vehessenek a csemeték ültetésében.
A lista kép illusztráció, belső kép: papa-ma.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

