A csütörtöki, pápai Széchenyi-dombormű leleplezését követően a Petőfi Városbarát Egylet (PVE) küldöttsége a Győr-Moson-Sopron megyei Nagycenk községbe utazott, hogy ekképp is lerója tiszteletét gróf Széchenyi István emléke előtt, nyugvóhelyénél.

A modern Magyarország alapjai lefektetőjének mauzóleumánál Kerecsényi Zoltán, a PVE ügyvivője, a pápai relief-állítás kezdeményezője a jeles Széchenyi-kutató, Fenyő Ervin színész-író-tanár által szerkesztett „Diszharmónia és vakság” című kötetből olvasott fel egy részletet a „legnagyobb magyar” utolsó napjairól, majd Szabó Tiborné Széchenyi István imáját tolmácsolta a résztvevő küldöttség tagjainak, akik közösen elénekelték a régi magyar himnuszt, a Boldogasszony Anyánkat is. A küldöttséghez csatlakozott Vanyola község polgármestere, a PVE petőfis emlékprojektjének egyik védnöke, Varga Rita is, mert Petőfi Sándor előfutára, a Pápa mellett született, néhai neves reformkori társadalom- és természettudós, tudományszervező akadémikus, poéta, Vajda Péter (1808–1846) is nagy tisztelője volt Széchenyinek, figyelemmel kísérte a Lánchíd építésének előkészületeit, írt is róla.

A nagycenki plébániatemplom közelében, hazánk egyik legszebb és legbensőségesebb vidéki sírkertjében áll a történelmi zarándokhely, egy temetőkápolna. A mauzóleumi kápolna oltárától jobbra, szűk lépcsőkön jutott le az emlékküldöttség a kriptahelyiségbe, ahol örök álmát alussza az államférfi.

Széchenyi István 1860. április 8-án halt meg a döblingi elmegyógyintézetben. A soproni vasútállomáson összegyűlt tömeg néma tisztelgéssel fogadta koporsóját, melyet hajdani jobbágyai a vállukon hoztak ide, végső nyughelyére, a Soprontól tizenkét kilométerre lévő Nagycenkre. Széchenyit több ezren kísérték utolsó útjára 1860. április 11-én. A temetést követő három napban több mint ötvenezren rótták le kegyeletüket sírjánál.

A PVE-s küldöttség Széchenyi István sírlapjának bal- és jobboldalára helyezte el nemzeti színű szalaggal átkötött koszorúit. Az emlékezés kis mécslángjait is meggyújtották a gróf és felesége, Seilern Crescentia (1799–1875) grófnő tiszteletére,

majd a múlt századforduló magyar szobrászatának vezető egyénisége, Strobl Alajos (1856–1926) éppen 125 évvel ezelőtt, 1897 őszén felavatott egészalakos Széchenyi-szobránál tisztelegtek a település központjában. Az emlékmű talapzatának felirata mindmáig hirdeti Széchenyi szavait: „Magyarország nem volt, hanem lesz.” Végül megtekintették az Európa egyik legszebb hársfasorának tartott, a Széchenyi-kastéllyal szemközt található, 1754-ben telepített hársfa-allét.

A PVE őszinte tisztelettel és szeretettel vállalta fel gróf Széchenyi István emlékezetét is. A most felavatott, Pápa városi Széchenyi-reliefet évről évre emlékkoszorúval szeretnék díszíteni az egyletiek. Az ifjú Széchenyi István katonaévei alatt, huszárfőhadnagyként fordult meg Pápán, egy, a győri csatát, s az 1809. októberi „schönbrunni békét” követő pápai hadgyakorlat és szemle megtervezésekor-előkészítésekor, de a hadgyakorlat végül nem Pápán és környékén lett megtartva. Az egykori pápai filozófus, természettudós, Pápai Református Kollégiumi tanár, az idén 215 esztendeje született Tarczy Lajos (1807–1881) személyes, jó kapcsolatot ápolt Széchenyivel. A kollégiumi professzorra a gróf nagycenki birtokán látott mintagazdaság oly hatással volt, hogy Pápán is igyekezett létrehozni hasonlót. A számos természettudományi tankönyvet író Tarczy – melyekkel részt vállalt a magyar nyelvű szaknyelv kialakításában – munkája elismeréseképpen előbb levelező, majd rendes tagja lett a Széchenyi alapította Magyar Tudományos Akadémiának. A „legnagyobb magyar” 1831-ben kiadott „Világ” című művét a református főiskolai könyvtárának e szavakkal ajánlotta, dedikálta, küldte meg: „A Pápai Református Collegium Könyvtárának legmélyebb tisztelettel Széchenyi István.” Ezt az eredeti, kézírásos dokumentumot ma is becses ereklyeként őrzik a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeiben. A régi pápaiak már korán felfigyeltek és figyeltek Széchenyi István szavaira, tetteire. Amikor 1827-ben a nemzeti közművelődés, a közérdekű eszmecsere és párbeszéd, továbbá a magyar társadalom és az ország fejlődésének előmozdítása érdekében életre hívta a Nemzeti Casinót – „melyben politika pártszínezet és osztálykülönbség a tagok felvételénél vagy kirekesztésénél mérvadó nem lehetett” –, mely fontos terepe lett a reformkori magyar közéletnek, a vidék városainak sorában, Veszprém megyében az elsők között, Pápán is megnyitotta kapuit egy ilyen kaszinó, mely a település kulturális identitása szempontjából – kisebb megszakításokkal – meghatározó szerepet játszott szinte egészen a második világégésig – tudtuk meg a PVE ügyvivőjétől, Kerecsényi Zoltántól.

(Forrás: PVE-Hírlevél, InfoPápa,
fotók: PVE – KMZS, KZ)