Hírek
2025. Augusztus 16. 08:17, szombat |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Fergeteges hangulat a Belvárosi Forgatagban!
Ismét megtelt a pápai Kossuth utca, meglehetősen színes programkínálat és kiváló hangulat volt tapasztalható az augusztusi rendezvényen.
Lassan két éve kezdődött a belvárosi üzletek összefogása, mára pedig hagyománnyá vált, hogy minden hónap egy péntekjén programok és hosszabban nyitva tartó üzletek várják a vásárlókat és a szórakozni vágyókat. Szalóky Zsolt kezdeményezése nyomán idén az egyes napok programjainak megszervezését civil egyesületek "fogadhatták örökbe", ezúttal a Karibi Tánc Egyesület következett. Filipkóné Nagy Mónika a tőle megszokott lelkesedéssel vágott bele a szervezésbe, melynek meg is lett az eredménye: egy kiváló hangulató, minden korosztály számára izgalmakat tartogató este, éjszaka.
Elsőként a Ritmus Bt., majd a Noémi Senior Örömtáncosok produkcióját láthatta a közönség, őket pedig egy igazi kuriózum, Kasza László, Komár László emlékműsora követte. Az Aforce1 táncosai ezúttal is megcsillantották tehetségüket, a Pápai Cirkuszművészeti Egyesület produkciója pedig magával ragadta a közönséget.
Ezt követően már a tánccé volt a fő szerep, a Salsa Sabrosa és a Karibi Tánc Egyesület táncosai tartottak bemutatót, majd pedig a közönség is beállhatott közéjük. Dj. Paár Vilmos és Szemenyei Balázs közreműködésével egészen éjfélig tartott az utcabál, fergeteges hangulatban.
A Pápai Cirkuszművészeti Egyesület növendékeinek fellépése (ha nem látszik a videó, katt ide!
A rendezvényen közreműködött Varga Rebeka és a JMK műszaki csapata.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 21:14, péntek | Helyi
Mezőlak polgármestere: Változásra és higgadtabb közéletre van szükség
Nagy Gábor bejegyzésében azt írja, korábban hitt a Fideszben, ám szerinte a párt mostani értékrendje köszönő viszonyban sincs azzal, ami korábban jellemezte ezt a politikai oldalt.
2026. Április 10. 19:33, péntek | Helyi
Molnár Bálint a rendszerváltás érdekében a legesélyesebb ellenzéki jelölt támogatását kéri
A DK politikusa arra biztatja a párt szimpatizánsait, hogy osszák meg a szavazatukat: egyéniben szavazzanak az esélyes ellenzéki jelöltre, listán pedig támogassák a Demokratikus Koalíciót.
2026. Április 10. 17:00, péntek | Helyi
Ó mondd, Pápa, te kit választanál? - Esélylatolgatás!
Már csak néhányat kell aludni, hogy kiderüljön, ki nyeri az országgyűlési választásokat. De vajon van-e esélye a Tiszának a Pápa központú választókörzetben? Vagy a papírforma érvényesül?
2026. Április 10. 12:57, péntek | Helyi
Nardai Péter: Nem csak két lehetőség közül választhatnak a magyarok
Csütörtökön Pápán tartott lakossági fórumot a Mi Hazánk Mozgalom. Nardai Péter meghívására Apáti István, a párt alelnöke érkezett városunkba.















