Hírek
2022. Március 31. 13:03, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Féltékenység miatt késelt egy 16 éves fiú
„Azt hiszem, megszurkáltam valakit…” – mondta a bejelentő a segélyhívást fogadónak, majd azzal folytatta, hogy fel kívánja adni magát.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak azzal a 16 éves fiúval szemben, aki 2021. október 23-án éjszaka volt barátnőjének iváncsai otthonában a lány 19 éves párját testszerte, több helyen megszúrta. Az áldozatot életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba – közölte a rendőrség.
A besnyői támadó cselekményét követően feladta magát, őt az Adonyi Rendőrőrs járőrei 10 percen belül elfogták. A fiú akkor a rendőröknek részletesen beszámolt tettéről, annak indítékáról és előzményeiről is, mely szerint volt barátnőjével szeretett volna kibékülni, és nem nézte jó szemmel a lány új kapcsolatát. Bejutott a lány iváncsai otthonába, tudva és várva azt, hogy a pár hamarosan megérkezik. Az ajtó mögül, sötétben, késsel rátámadt gyanútlan áldozatára, akit több helyen megsebesített, majd elment a helyszínről és a közelben eldobta az kést.
A főkapitányságra történő előállítását követően a 16 éves gyanúsított szűkszavúbb volt, a részletekről nem nyilatkozott, csupán ténybeli beismerő vallomást tett. A sértett és a tanú vallomásai azonban összecsengtek az elkövető helyszíni nyilatkozatával, amit tovább erősített a szemle során megtalált és lefoglalt elkövetési eszköz, valamint a gyanúsított telefonjából kinyert adatok, üzenetek is. Mindezek alapján a nyomozásban résztvevő rendőröknek sikerült a felelősség szempontjából releváns bizonyítékokat feltárni, így a múltbéli eseménysor minden apró mozzanatát megismerni – részletezte a rendőrség, melynek kezdeményezésére és az ügyészség indítványára az elfogáskor őrizetbe vett gyanúsított letartóztatásáról döntött a Székesfehérvári Járásbíróság.
A rendőrök a jelenleg is letartóztatásban lévő besnyői fiatallal szemben emberölés bűntett kísérlete miatt indult eljárás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a nyomozás befejezése céljából az illetékes ügyészségnek megküldték.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült