Hírek
2015. December 10. 09:07, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), veol.hu
Fegyházat kaptak a várkerti rablók
Két rablóra összesen 15 év fegyházbüntetést mért ki jogerősen a bíróság. Korábban már mindketten összeütközésbe kerültek a törvénnyel.
Több mint két évvel ezelőtt, 2013 augusztusában az ittas O. Dávid Vaszaron az egyik kocsmában belekötött ismerősébe, akinek belefejelt a mellkasába,
majd az utcán mellbe és gyomorszájon rúgta, végül pedig ellenfele pólóját is letépte. A sértett egyik barátját azzal fenyegette meg, ha meglátja, akkor
leszúrja, kinyírja. A verekedő aznap este a pápai rendőrségen kötött ki. Tavaly május végén a 21 esztendős vádlott és barátja, a 32 éves H. Béla egy
társaságban biofüvet szívott, amitől bódult állapotba kerültek. Így indultak be a városba, amikor a Várkertben H. Béla kiszúrt magának egy idős férfit, aki
kissé imbolyogva sétált át a zebrán. Az illető úgy ment, mint aki becsípett.
A másodrendű vádlottnak a szeme megakadt a 78 éves férfi tizennyolc karátos, közel 50 centiméter hosszú, vastag szemekből álló, 60 ezer forint értékű
arany nyakláncán.
Mivel egyiküknek sem volt pénze kábítószerre, a két rabló gyors elhatározásra jutott: megszerzik a férfi nyakláncát. Miután 200 méteren át követték, H.Béla váratlanul megütötte vagy megrúgta hátulról az idős ember jobb vállát. Ettől az illető megszédült. O. Dávid ezt kihasználva megrántotta a sértettet -miközben kitépte a nyakából a láncot -, aki úgy zuhant arccal a földre, hogy nem tudta tompítani az esést. Zúzódásos sérülései mellett eltörött a jobb karja,ami később mozgáskorlátozottsághoz vezetett.
A futva menekülő rablók H. pápai lakásán átöltöztek, majd még aznap Győrbe utaztak, hogy eladják az ékszert egy zálogházban. Ám pechjük volt, mert az
értékes lánc H. lyukas zsebéből útközben valahol kiesett - hiába keresték, nem találták meg.
O. Dávid a tárgyaláson tagadta a rablást - a verekedést nem -, hangsúlyozta: társa szerezte meg a láncot. Azt állította, miután H. Bélát a rendőrségenkihallgatták, felkereste őt Homokbödögén, s egy pisztolyt szegezett a mellének azzal a fenyegetéssel, hogy ne mondjon semmit a rendőrségen, mertmegbánja. Kérte, vigye el a balhét, mert ő így kevesebbet fog kapni, és vegye figyelembe, hogy a párja gyereket vár.
A Pápai Járásbíróság döntésén súlyosbított a Veszprémi Törvényszék. A vádlottakat társtettesként elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt
ítélték el jogerősen. O. Dávidnak hét év két hónapot, míg H. Bélának hét év tíz hónapot kell fegyházban töltenie. Egyúttal kötelezték őket a sértettnek
okozott kár megtérítésére és a bűnügyi költség megfizetésére.
veol.hu, a kép illusztráció (Polgár Ádám)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

