Hírek
2025. Augusztus 21. 08:04, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idei évben pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket - emelte ki az államfő.
Ahogyan sportolóink sikerei, feltalálóink világszenzációi is minden magyar öröme és büszkesége, úgy a mai nap kitüntetettjeinek fantasztikus űrmisszióit is méltán övezi magyarok millióinak nagyrabecsülése
- hangsúlyozta az államfő.
Hozzátette, hatalmas kincs, hogy miközben megüljük államalapítónk ünnepét, átélhetjük a magyarság sokszor nehezen látható, de szilárd és felemelő egységét is.
A két kitüntetett küldetése által hazánk felkerült az űrkutatás térképére, közreműködésükkel tudósaink ott lehetnek a tudományos fejlődés élvonalában, formálva a jövő innovációit
- mutatott rá Sulyok Tamás, hozzátéve: tudásközpontok és országok fogtak össze, hogy az emberiség sorsát előremozdítsák, s ennek a magyarok is részesei.
A távlatok, amelyeket meghódítottak, egy átlagember számára alig felfoghatóak, elvégzett kísérleteik az emberi ismeretek legvégső határán zajlottak - mondta a köztársasági elnök, kiemelve, felkészültségből, bátorságból és profizmusból a legtöbbet adták, amit adni lehet.
"Fáradozásukkal nem csupán az űr egyes titkai tárulnak fel, hanem az emberiséget közvetlenül is segítik az orvostudomány, a sejtbiológia, a fizika, a meteorológia, a katasztrófamegelőzés vagy éppen a műholdas alapú navigáció terén" - mondta az államfő.
Ahogy űrhajósaink a magasba emelkedtek, minket, magyarokat is magasabbra emeltek - hangsúlyozta Sulyok Tamás, kiemelve: megmutatták mindannyiunknak, hogy az emberi civilizációért, benne a magyarság jövőjéért egymást segítve, okosan és összefogva, nagyon sokat lehet tenni.
Farkas Bertalan, a HUNOR Magyar Űrhajós Program tanácsadója, nyugállományú dandártábornok, vadászpilóta, kutatóűrhajós Magyarország és a magyar tudomány jó hírnevét világszerte erősítő, a magyar űrkutatás szolgálatában példaértékű elhivatottsággal végzett tevékenysége, első magyar űrhajósként legendássá vált küldetésétől a HUNOR Magyar Űrhajós Program sikeres megvalósításáig ívelő életműve elismeréseként vehette át a kitüntetést.
Kapu Tibor, a HUNOR Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósa Magyarország és a magyar tudomány jó hírnevét világszerte erősítő, a hazai űrstratégia és a HUNOR Magyar Űrhajós Program sikeres megvalósítását elhivatottan szolgáló és kiemelkedően eredményes tevékenysége, a magyar nemzetet és annak kivételes talentumait a világ előtt méltó módon képviselő küldetése elismeréseként érdemelte ki a kitüntetést.
Farkas Bertalan a díj átvételekor elmondta: azt szeretné kérni, hogy
"legyen a mi kis csodálatos országunk, ami fentről is gyönyörű, egy olyan béke sziget Közép-Európában, Európában és a csodálatos bolygónkon, ahol a béke, a nyugalom, az egyetértés, az együtt gondolkodás képes megvalósulni".
Kapu Tibor emlékeztetett, küldetése végén, amikor végre megnyugodhatott volna, akkor érezte magában a legnagyobb tenni akarást és a legnagyobb tüzet.
Hozzátette, ezzel a motivációval, ezzel a tenni akarással, ezzel a tűzzel szeretne továbbra is a magyar tudományért, a magyar űrkutatásért dolgozni, és a jövő magyar űrhajósai mellett állni.
Az ünnepségen részt vett mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Áder János korábbi köztársasági elnök is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Ma van a magyar költészet napja
Ma van a magyar költészet napja; az ünnep alkalmából országszerte irodalmi programok, tárlatvezetések, könyvvásárok és számos más rendezvény várja az érdeklődőket.
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető április 22-én
Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel

