Hírek
2017. Február 06. 11:07, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápa-ma.hu
Ezeket az utcákat újítják fel a 650 millióból
Karácsony előtt jelentették be, hogy rég nem látott útfelújítások kezdődhetnek meg városunkban, a központi kormányzattól ugyanis 650 millió forint támogatást kap a város utak és járdák felújítására
A pénteki képviselő-testületi ülésen kapták kézhez a városatyák azt a dokumentumot, mely a 650 millió forintos kormánytámogatás felhasználására tesz javaslatot. Mint ismeretes, múlt év decemberében döntött a kormány a támogatásról, melyet belterületi utak, járdák építésére, rekonstrukciójára, közművek építésére, rekonstrukciójára használhat fel a város. A forrás megítéléséről Áldozó Tamás polgármester sajtótájékoztatón adott hírt a döntés megjelenését követően, s már akkor jelezte, hogy a pénzt a legnagyobb forgalmat bonyolító útszakaszok felújítására kívánják felhasználni.
A 2016-ban elkészült belterületi gyűjtőút-hálózati állapotfelmérés alapján a szakemberek az elmúlt hetekben összeállították a javaslatot, melyet nemcsak a képviselő-testület elé tártak, de a város lakossága számára is nyilvánosságra hoznak. -A most elkészült javaslat nemcsak az utcák felsorolását tartalmazza, hanem azokat az érveket is, melyek indokolttá teszik a felújítást, sőt ezen túl a tervezett munkák műszaki tartalmát, várható költségét és a megvalósításhoz szükséges időt – hangsúlyozta Áldozó Tamás, hozzátéve, a további javaslatokat is indoklással várják.
ITT tekintheti meg a térképet nagy méretben!
Jókai, Szabó Dezső, Korvin, Korona utca, Gróf út, Győri út, Török Bálint, Várkert, Vásár és Bezerédi – ezek az utcák, vagy ezek egy-egy szakasza szerepel a mostani javaslatban változó műszaki tartalommal, hiszen van, ahol a kopóréteg megerősítésére van szükség, más utcákban a pályaszerkezetek, szegélyek, vízelvezető rendszerek megújítása, esetleg a nyomvonal korrekciója is elkerülhetetlen a megfelelő minőségű út kialakításához.
A javaslat szerint a Jókai utca prioritást élvez, itt azonban vízvezeték cserét is kell végezni, ezen kívül pályaszerkezet csere, aszfaltburkolat felújítás, járdafelújítás, szegélyépítés, csapadékvíz-elvezetés, zöldfelület megújítás, forgalomtechnikai átalakítás és közvilágítás javítás szerepel a tervezetben. Ugyancsak kiemelt helyen szerepel a Szabó Dezső utca első szakasza, és a javaslat egy körforgalom építését is tartalmazza a Korvin és Korona utca kereszteződésénél.
Az ütemezés meghatározásánál a szakemberek figyelembe vették a tervek, engedélyek beszerzéséhez szükséges időtartamot, a kivitelező kiválasztásához szükséges eljárások lebonyolításának időtartamát és a megvalósításhoz szükséges időt is.
A városvezető emlékeztetett, a 650 millió forintos keret mellett a TOP-os pályázatok is tartalmaznak útfelújításokat és a vízmű vezetékcseréit is követhetik járda vagy útfelújítások.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

