A program elején az Egylet kis küldöttsége koszorút vitt a pápai Korona utcában álló Deák-emlékházhoz, majd fehér asztal mellett Kerecsényi Zoltán egyleti ügyvivő, pápai önkormányzati képviselő tartott előadást Deák Ferenc és Pápa városa kapcsolatáról, valamint az Emberi Jogok Világnapja apropóján a történeti múlt magyar és helyi vonatkozású emberi jogvédő személyiségeiről.

Előadásában Kerecsényi Zoltán kiemelte, hogy a Kiegyezés 150. évfordulójának emlékéve legvégéhez közelítve fontosnak érezték, hogy ne múljon el úgy még az esztendő, hogy ne hajtsa meg fejét kisközösségük a „nemzet prókátorának”, Deák Ferencnek pápai emléke előtt.
Deák Ferencnek szoros kötődése volt szülővárosunkhoz, Pápához. 205 esztendővel ezelőtt, 1812/13-ban diákoskodott Pápán, - koptatta itt az utcaköveket. De aztán elkerülve innen, később sem szakadt meg kapcsolata egykori diákvárosával. Itt volt 190 esztendővel ezelőtt, 1827 júniusának első napjaiban jó barátjával, a magyarság nagy költőjével, Vörösmarty Mihállyal; együtt vettek részt a pápai Alsóvárosi köztemetőben, a jeles pápai professzor - író - nyelvész, Pápay Sámuel temetésén. De jó barátságban állt a kiemelkedő jogtudóssal, hajdani pápai jogtanárral Zádor Stettner Györggyel is, akitől gyakran kért tanácsokat és irodalmakat. 170 évvel ezelőtt, 1847 augusztusában is – egy külföldi útjáról hazatérve – e célból érkezett meg Pápára Stettnerhez látogatóba. Stettner 1848-ig munkált Pápán, mindaddig, amíg el nem fogadta barátja, az akkor már igazságügy-miniszterként működő Deák Ferenc felkérését, kinevezését a pesti váltótörvényszékhez közbírónak. Az 1848-as forradalmi napokban – igaz hogy röpke pillanat erejéig – is megfordult Deák Pápán. Halálát követve sem feledték a helyiek, emlékét hűen igyekeztek ápolni. Utcát neveztek el róla, emléktáblákat, szobrot állítottak neki a Korona utcában, s a néhai bencés (ma Türr) gimnázium épületében. A 130 évvel ezelőtti, 1887-es, nagy részvét melletti pesti újratemetési szertartásán is ott voltak a pápaiak, s az akkori Pápai Lapok tartalmas vezércikkben emlékezett meg Deákról. Ennek záró sorait érdemes idézni ma is: „Csak azt kívánjuk, hogy Deák Ferenc szelleme és elvei sok követőre leljenek amaz államférfiak között, akiknek kötelessége Magyarország sorsát vezetni és intézni.”

150 esztendővel ezelőtt, 1867-ben Deák Ferenc kiegyezett, hogy a jelen lehetőségeinek megmentésével időt nyerjen a jövőnek! Kossuth Lajos és Széchenyi István mellett a XIX. század talán legnagyobb hatású, a nemzet életét gyökeresen befolyásoló politikusa és szervezője volt Deák Ferenc, vagyis ahogy Kossuth nevezte: a „haza bölcse”.

1935-ben, amikor a pápai Korona utcai Deák-emléktáblát a pápai születésű (idén pont 135 esztendeje született) dr. Lázár Andor igazságügyminiszter leleplezte, avatóbeszédében ekképp fogalmazott: „Deák Ferenc azt mondja, nem fog Magyarországgal megbírkózni semmi idegen hatalom, hogyha a magyar talajról nem tudják elszakítani Magyarországot. Mindaddig, míg lelkünk az intézményeinkkel, gondolatainkkal, terveinkkel a magyar múlthoz, a magyar talajhoz ragaszkodik, addig semmiféle ellenséges erő nem bír megbírkózni velünk, de ha elszakadunk a magyar talajtól, annak levegőjétől, akkor meg tudnak fojtani bennünket, mint ahogy Herkules is megfojtotta Anteust. És azt mondja Deák Ferenc, vajon erősebb lett-e Herkules az által, hogy megfojtotta Anteust? Vajon nem akkor lettek volna-e erősebbek, hogyha ahelyett, hogy egymással szálltak szembe, együtt kezdtek volna valamit megvalósítani? Melyik több erő? A Herkulesé, amelyik legyőzte Anteust? Vagy Herkulesé és Anteusé együtt? Így vagyunk ma is… Deák Ferenc példája a mai időkre is illik, hogy tudniillik egymást meg tudjuk-e fojtani? De ezzel nem lesz erősebb a nemzet. A magyar nemzet akkor lesz erős, hogyha azt az erőt, amely bennünk, magyarokban él, nem egymás megfojtására használjuk, hanem arra, hogy azzal, akit meg akartunk fojtani, azzal együtt, azzal egyetértve dolgozzunk Magyarország jövőjéért...”

Kerecsényi Zoltán figyelmeztetett, a Deákkal kapcsolatos évfordulók sora nem zárul le 2017-ben, jövőre, 2018-ban lesz születésének 215. évfordulója. Milyen szép és méltó dolog lehetne, ha a Korona utcai, egykori pápai Deák-lakóhely valahogy megújulhatna, s esetleg egy emlékmúzeumnak adhatna otthont! Petőfi és Jókai néhai pápai lakhelyei mellett – amelyek remélhetően szintén megújulnak majd a közeljövőben – mennyire nagyszerű lehetne, ha Deáknak is egy méltó pápai emlékháza létesülhetne, amely az emlékezeten túl egy igazi, újfajta közösségi tér is lehetne! - gondolkodtatott el Kerecsényi.

A december 10-i Emberi Jogok Világnapja aktualitásaként Kerecsényi Zoltán fölhívta hallgatósága figyelmét arra is, hogy jövőre lesz 70 éve, hogy elfogadásra került az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A világtörténeti vonatkozások ismertetésén túl Kerecsényi kiemelte, hogy Magyarországon a deáki Kiegyezés után lendült föl leginkább az emberi jogok védelme. Érdekességként kiemelte az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából a vallásszabadságra vonatkozó cikkelyt, e kapcsán a reformáció 500 éves, pozitív hatásaira is utalt, s fölelevenítette az 1568-as tordai országgyűlés hatását, amelynek nemsokára, 2018 Vízkeresztjén éppen 450. évfordulója lesz. Ez óriási dolog volt, hogy a kis erdélyi Tordán a világon először foglalták törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadságot, amelynek előmozdításában hallatlanul nagy szerepe volt a katolikus plébánosból előbb evangélikus, majd református, végül unitárius lelkésszé, püspökké lett Dávid Ferencnek, akinek aztán élet-sorsa sajnos igen tragikus végűvé vált. De előadásában Kerecsényi Zoltán megemlékezett a 190 éve született néhai pápai diákból, illetve ihászi csatahősből híres dunántúli református lelkésszé, s püspökké vált Pap Gáborról is, aki ugyancsak rendíthetetlen "bajnoka" volt a humanista értékeknek, az emberi jogoknak, – aki már az 1882-es oroszországi zsidóüldözés ellen is felemelte szavát, aki adakozásra hívta fel embertársait, s ő maga jó példával járt elől a zsidó menekültek megsegítése érdekében. 1892 és 1895 között erőteljesen támogatta a zsidó vallás egyenjogúsításának ügyét is, már nagy betegen vett részt az 1895-ös törvényjavaslat tárgyalásán, amelyen végül szavazategyenlőség állt elő. A házszabály értelmében az elnök igenlő szavazata döntött. Ha Pap Gábor nem adta volna le a szavazatát, éppen az ő voksa híján bukott volna el ez az ügy.