Hírek
2014. December 11. 11:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Évtizedes problémát oldanak meg a Gróf úton
Folytatódik a járdafelújítás Pápán. Ezúttal a Gróf út Második és Vasvári utca közötti szakasza újul meg. A járdát ki is szélesítik, hogy az érintett szakasz lakói gépjárműveikkel meg tudják közelíteni ingatlanjukat.
A Bakony-ér hídja miatt meglehetősen magas az út töltése az említtett részen, ezért csapadékosabb időben szinte lehetetlen volt az ingatlanokat járművel megközelíteni. A járda felújításán túl erre az évtizedes problémára is megoldást nyújt az önkormányzat beruházása. Császár Endre, a térség önkormányzati képviselője elmondta, a munkálatok összköltsége 2,2 millió forint, mely Pápa Város Önkormányatának idei költségvetését terheli. A képviselő hozzátette: a térségben további fejlesztések várhatók. - A közelmúltban szakemberek bevonásával körbejártuk a körzetet, minden utcában megnéztük a járdák, utak és a vízelvezetés, valamint a fák állapotát. Az általunk feljegyzett problémákat kiegészítjük a lakossági észrevételekkel, majd ezt követően kezdődhetnek meg a fejlesztések - mondta el Császár Endre.
Molnár Istvántól, a Városfejlesztési Osztály vezetőjétől a Gróf úti járdaépítéssel kapcsolatban megtudtuk, a 4 méter széles és 70 méter hosszú járdaszakasz egységes kialakítású lesz, a terület térburkolatot kap. A járda közepén egy vápa fogja majd a csapadékvizet elvezetni, két víznyelő akna segítségével. Az osztályvezető hangsúlyozat, a felújított szakasz járdának fog minősülni, tehátgépjárművel kizárólag engedéllyel lehet majd ráhajtani. A munkák befejezését a jövő hét közepére ígérik a szakemberek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:46, hétfő | Helyi
Államtitkárként viszi végig pápai kampányát Takács Péter
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.

