Hírek
2017. Július 24. 13:45, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápai Rk.
Évek óta lopta a kerékpárokat
A pápai rendőrök előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 20 éves B. J. Károly 2017. július 3-án reggel a kerítést megrongálva bement egy pápai lakatlan intézmény udvarára, majd az egyik ablakot benyomva bemászott az épületbe. Több helyiségből radiátorokat és réz fűtéscsöveket szerelt le, amiket aznap este egy kézikocsin a lakására szállított. Másnap a lopott tárgyakat hulladék fémként értékesítette. B. J. Károlyt 2017. július 14-én este otthonában igazoltatták a rendőrök. A nála tartott házkutatás alkalmával előkerült egy lopott kerékpár, amelyet a nyomozók lefoglaltak. A Pápai Rendőrkapitányságra előállított férfi gyanúsítottkénti kihallgatása alkalmával beismerő vallomást tett, amelynek során elmondta azt is, hogy az elmúlt két évben közel 15 kerékpárt lopott el Pápa belterületén. A bicikliket rendszerint összedarabolta és azokat is fémhulladékként adta el. A nyomozók által lefoglalt kétkerekűt a pápai vasútállomásról tulajdonította el 2017. július 12-e körül. Ezt a kerékpárt a nyomozók 2017. július 20-án visszaadták a tulajdonosnak.
A férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pápai Rendőrkapitányságon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

