Hírek
2021. Július 22. 09:02, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Épül a város 17. körforgalma
Jelentős fejlesztések kivitelezése zajlik egyidőben a Felsővárosban. A Szabó Dezső utca megújítása mellett zajlik a Vak Bottyán utca (részben) új nyomvonalon való megépítése, és a csomópontban egy új körforgalom kialakítása is megkezdődött.

Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, a kivitelező elkezdte a munkát a Szabó Dezső utcában, ahol mintegy 1200 méteren épül újjá az út, egészen a 83-as elkerülő útig. Nem ez az egyetlen jelentős fejlesztés, ami a térséget illeti, szintén régóta várt beruházás a nagyon rossz állapotú és keskeny Vagy Bottyán utca újjáépítése is. Mint ismeretes, az új utat részben új nyomvonalon építik meg, az közvetlenül a Millennium Emlékpark mellett fog csatlakozni a szintén új beruházásként megépülő körforgalomba. Ez utóbbi kivitelezése is megkezdődött már, jól látszik, hogy kijelölték a kör pontos helyét és megkezdték a humusz rétek eltávolítását. Szintén fontos beruházásról van szó, hiszen amióta a Szabó Dezső utcában működik a hulladékudvar, jelentősen megnőtt az utca forgalma, az Acsádi úti kereszteződés beláthatóságával kapcsolatban pedig többen is panaszkodtak.

A Szabó Dezső utca jócskán megérett a felújíásra

A humusz réteg eltávolítását végzik a Vak Bottyán utca új nyomvonalán


"Kör közepén állok"
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

