Hírek
2019. Március 09. 13:05, szombat |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Előítéletek a párkapcsolatokban
Somogyi Erika HR tanácsadó három évvel ezelőtt hívta életre a jellemzően pszichológiai témákkal foglalkozó előadás-, beszélgetéssorozatot.
A születésnapi Grafoteán az előítéletekről folyt a diskurzus.
Minden hónapban egyszer találkoznak és a legkülönbözőbb élethelyzetekhez kapcsolódó témákat járnak körbe, dolgoznak fel az egyik belvárosi étteremben. Az alkalmakon visszatérő gondolatok a lelki egészség fejlesztése, vagy hogy miként változtassunk az életünk menetén, mit kezdjünk az alacsony önértékelésünkkel, netán a gyász feldolgozásával. Az adott témákat a lehető legteljesebben körüljárják és igyekeznek az érem mindkét oldalát megvizsgálni.

A születésnapi Grafotea az előítéletek a párkapcsolatokban címmel került meghirdetésre. Somogyi Erika azt mondta, az előítélet abból fakad, hogy minimális információk alapján alakítjuk ki a véleményünket és ezt a vélekedésünket be is próbáljuk bizonyítani. Ez negatívan befolyásolja a viszonyulásunkat az adott személyhez, csoporthoz, vagy témához. Ugyanakkor felvetette az érem másik oldalát is, mégpedig azt, hogy ha velünk szemben előítéletesek mások, akkor mi magunk mit tehetünk ez ellen, mik lehetnek azok a viselkedésformák, jelek, amelyek alapján előítéletesek velünk szemben.

A téma feldolgozására Somogyi Erika vendéget is hívott, Faragó Beatrix világbajnok ökölvívó személyében, aki maga is küzd ezzel a problémával. Sportkarrierje után a civil életben, egyetemi tanársegédként, doktorandusz hallgatóként éli mindennapjait jelenleg. Ezeken a területeken és magánéletében is rendszeresen elszenvedője azoknak a sztereotípiáknak, amelyek a küzdősportolói mivoltához kapcsolódnak. Mint mondta, sok esetben a lehető legtovább igyekszik titkolni a múltját, mivel azt szeretné, hogy ne az előítéletek, hanem a személyisége alapján ítéljék meg. – Sokan mondják, hogy „nem gondolták volna rólam”. Ilyenkor próbálom őket rávilágítani arra, hogy ez két különböző szerep. Bár a sportban sem az agresszivitás, hanem a játék, a pontok gyűjtögetése, az ellenfél védekezésének megbontása, a taktika játszik nálam szerepet, de azért a civil életemben teljesen más vagyok, mint a ringben voltam – mondta Faragó Beatrix.

A világbajnok boxoló szerint a média gyakran nem reális képet mutat a sportágról, a gigászi pofonok, a felrepedt szemöldökök és a showelemek kerülnek előtérbe, a sportoló, mint ember pedig háttérbe. Véleménye szerint ha a sportági sajátosságokat és a boxolók személyiségét jobban megismerjük, akkor lebonthatók az előítéletek. Mint mondta, ez a recept az élet más területein is használható, hiszen akit mélyebben megismerünk, azt a személyisége, a jelleme alapján és nem sztereotípiák alapján ítéljük meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

