„Egyelőre a Sexualtheorie fordításának utolsó oldalain dolgozom, és ha sokáig tart a háború, és Pápán maradok, akkor következik a Gradiva és a kis tanulmány az álomról, melyeket egy kötetben szándékozom kiadni (a Sexualtheorie-t természetesen külön)…” – százöt esztendővel ezelőtt, 1915. január 13-án íródtak ezek a levélsorok Pápán. Ferenczi Sándor orvos, a magyarországi pszichoanalízis atyja, a világ első pszichoanalízis professzora, a pápai huszárság egykori ezredorvosa vetette papírra. A címzett a világhírű osztrák neurológus és pszichiáter, a pszichoanalitikus iskola megalapítója, Sigmund Freud volt.
Rá tíz napra, 1915. január 23-án végzett Ferenczi Pápán a „Sexualtheorie” („Három értekezés a szexualitás elméletéről”) utolsó oldalainak fordításával, másnap pedig egy fotóképeslapot küldött Freudnak: „Kedves Professzor Úr, a grófi uradalom jószágigazgatójának a fia abban leli élvezetét, hogy különböző pózokban fotografál engem. Némi keresgélés után felfedezhet a képen egy másik élőlényt is…” A fotón Ferenczi katonaruhában áll a pápai Esterházy-kastély egyik repkénnyel befuttatott ablakánál, lábánál, árnyékban egy kiskutya ül. Március elején Ferenczi kiadója kész a „Sexualtheorie” mellett Freud „Pszichoanalízis – Öt előadás a Worcesteri Clark University alapításának húszéves emlékünnepén (1909. szeptember)”, illetve „Az álomról” („Über den Traum”) című fordításait is megjelentetni. Freud engedélyével szűk egy hónap alatt ezek fordításával is elkészül Ferenczi. 1915. április 4-én jelenti levelében Pápáról, hogy már nyomdában van mindegyik. Bő hat hónapra rá pedig Freud eljön Pápára meglátogatni őt.

Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) legutóbbi, 2020. január végi összejövetelén az érdeklődők ezekről, s még más, kevésbé ismert dolgokról hallhattak-láthattak vetítettképes előadást Ferenczi Sándor és Sigmund Freud élete és munkássága tekintetében Kerecsényi Zoltán lokálpatriótától, az EpVE ügyvivőjétől.

Ferenczi és Freud tekintélyes levelezése alapján Kerecsényi Zoltán tizenkét esztendővel ezelőtt már állított össze egy kiadványt „Két tudós Pápán” címmel Ferenczi pápai kötődéséről, s Freud pápai látogatásáról, azonban a mostani előadása keretében bemutatott új kis kiadványában a 2008-as munka némiként itt-ott pontosított, javított, kiegészített, rövidített változatát adta közre a „Három értekezés…” idei fordítási évfordulója jegyében egy olyan dolgozat formájában, amely számos érdekes, elgondolkodtató idézettel kíván rávilágítani afféle dolgokra is, amelyek nemcsak Freud, Ferenczi korában, de még manapság is többnyire tabunak számítanak. A „Százöt esztendeje fordította le magyarra Ferenczi Sándor Pápán Sigmund Freud: Három értekezés a szexualitás elméletéről című munkáját” címet viselő kis tanulmányában Kerecsényi taglalja Ferenczi pápai fordítói tevékenységét, részleteket közöl az 1914 ősze és 1915 ősze közti pápai időszak levelezéséből, az elsősorban Ferenczit foglalkoztatott kérdésekről, „komplexusokról”, a traumák, lelki zavarok elfojtás miatti korabeli problémáiról, a társadalom akkori prűdségéről, az ebből eredő felettébb begyöpösödött és álszent anomáliákról.

Kerecsényi Zoltán szerint még ha több álláspont szerint a freudizmus gyökere a darwinizmus, s e tekintetben, például biblikus szempontból számos súlyos probléma is fölvetődhet még az ő számára is, s el kell ismerni, hogy Freud több dologban is tévedett, ám – mint ahogyan előadásában is idézte a jeles piarista gondolkodót, Jelenits Istvánt, vele egyetértve – „csupán azért tévedhetett akkorákat, mert jelentős dolgokat föl is ismert.”

Kerecsényi a százhúsz esztendeje született nagy magyar író, Márai Sándor szavaival élve aláhúzta – ha tetszik, ha nem –, de elmúlt századunk „szellemi röntgenképét” „Freud nélkül, s amit Ferenczi csiszolt és hozzáadott, ma már lehetetlen elképzelni.”

A Thalassa-Pólya kiadású Ferenczi-Freud levelezésgyűjteményen, valamint Sigmund Freudnak a Helikon Zsebkönyvek sorozatban pár éve újra közreadott művein túl felhívta a figyelmet több hazai szakember és kutató kötetére, s az interneten is fellelhető írásaikra; külön ajánlotta Bálint Mihály, Erős Ferenc, Harmat Pál, Mészáros Judit munkáit. Külön szólt a néhai, ugyancsak nemzetközileg elismert magyar pszichoanalitikus, Bálint Mihály „Az orvos, a betege és a betegség” című kötetéről, melyben a szerző az „orvosgyógyszer” fogalmáról ír; de idézett a néhai neves református lelkipásztor és pszichológustól, Gyökössy Endrétől is, aki „Magunkról magunknak” című könyvében többek között azt írja: „…ami a modern orvos munka- és szerepkörét illeti, az már messze túl kell, hogy nyúljon a rutinorvosláson. Oláh Andor orvosfilozófus az igazi orvostól azt várja: hogy bármilyen szakterületen dolgozzék, a lélek orvosa is legyen… Tulajdonképpen már Paracelsus (†1541) azt állította, hogy az ember legjobb gyógyszere a másik ember. De nem mindegy, ki az az ember…”

Végül Kerecsényi Zoltán egy 2019-es nyár-közepi interjúból a neves hazai Ferenczi-kutató, Erős Ferenc szociálpszichológus szavait olvasta fel hallgatóságának: „…Ferenczi a terápia nagy újítója volt, mivel azt hangsúlyozta, hogy a beteget szeretni kell. Ő olyannyira egyenrangú partnernek igyekezett tekinteni a pácienst, hogy még a kölcsönös analízis módszerével is kísérletezett, amelynek során a terapeuta lelki folyamatai is elemzés tárgyát képezték. Ezt a kölcsönösséget és a demokratikus hozzáállást rendkívül fontosnak tartotta. Szerinte a terapeuta nem egy tekintélyes öregúr, aki szivarozva hallgat a fotelban, miközben szerencsétlen páciens fekszik a díványon, hanem partner… Egy olyan társadalmat képzelt el, ami a közösséget és az egyént egyszerre értékeli, egyszerre figyelembe tudja venni az egyén vágyait, ugyanakkor van benne erős kohézió, összetartozás is. De ez nem egy politikai-ideológiai álláspont, nincs kidolgozva, inkább egy vágyteljesítéses álom maradt, amire a későbbi szövegeiben is többször visszatért. A halála előtt írott Klinikai napló című munkában például arról gondolkodik, hogy mennyire fontos lenne korlátozni a kapitalizmust, és bevezetni egy sokkal demokratikusabb, egyenlőbb rendszert. De azt hiszem, pszichoanalitikusokra és pszichológusokra általában jellemző, hogy ebben a vonatkozásban eléggé utópikusan gondolkodnak… Az egyik fő üzenet a kölcsönösség, a megértés, az empátia, ami a mindennapi életben éppúgy fontos, mint a társadalom életében, és úgy látszik, hogy nagy hiány van belőle…”

A városi könyvtárban tartott előadást követően az EpVE kis küldöttsége – az idei, pápai Ferenczi-Freud évfordulók aktualitásaként – emlékkoszorút vitt a pápai Huszár Közösségi Házban (a hajdani pápai Helyőrségi Művelődési Otthonban) lévő Ferenczi-Freud márványtábla alá (ahol egyébként már szervezett az Egylet 2018-ban főhajtást), melyet még 2007-ben Kerecsényi Zoltán állíttatott az intézmény kultúrmunkásaként, s az akkori honvéd kulturális egyesület vezetőjeként.

(Forrás: EpVE-Hírlevél,
fotók: EpVE-SZR-KR-FT, archív)

Az alábbiakban Kerecsényi Zoltán „Ferenczi Sándor, a magyar Freud” című írását közöljük az Acta Papensia XVI. évfolyam (2016) 3-4. számából:

Az Acta Papensia 2015/1-2. számában örömmel olvastam Rainer Pál veszprémi történész: „Megjegyzés Ferenczi Sándor és Sigmund Freud állítólag Pápán készült fényképéhez” című írását. Rainer Pál észrevételt tett a „Két tudós Pápán” címet viselő szerény helytörténeti kiadványomban közölt fotóról és segített pontosítani keletkezésének dátumát. A szóban forgó Ferenczi-Freud fotóról sajnos nagyon sokáig, igen sok szakember és amatőr kutató – magamat is beleértve – tévesen föltételezte, hogy 1915 őszén, Freud pápai látogatása idején készült.
„Két tudós Pápán” című kötetem 2008-as megjelenése óta a kötet lektora, dr. Erős Ferenc professzor, az MTA doktora, Ferenczi és Freud kapcsolatának legjelesebb hazai kutatója kapcsolatba került Ferenczi Sándor egykori katonaorvos kollégájának, dr. Gonda Viktornak az Amerikai Egyesült Államokban élő unokájával, dr. William Gondával. Ő segített először megoldani a rejtélyt. Kiderült, hogy a közismert Ferenczi-Freud fotó valójában akkor készült, amikor Freud 1917 augusztusában a Tátrában, a Csorba-tónál nyaralt. Itt látogatta meg őt Ferenczi Sándor, és itt találkoztak Ferenczi katonaorvos kollégájával, dr. Gonda Viktorral is, aki az itt látható fotón lévő harmadik személy.

A fénykép azonban úgy terjedt el, hogy a harmadik személyt levágták róla! Ez tévesztett meg sokakat, a Freud-Ferenczi levelezés magyar fordításának szerkesztőit és Franco Borgogno professzort, a torinói egyetem tanárát is, aki 2005-ben, a római Magyar Akadémián, a „Ferenczi oggi” („Ferenczi ma”) című kötet bemutatóján pápai keletkezésűnek datálta ezt a fölvételt.

Ferenczi egy 1917. december 13-i levelében Gondáról, mint „csorbai fotográfusunkról” ír. Tehát mindhárman jelen lehettek a kép készültekor. Ferenczi azonban Freudhoz írott leveleiben rossz véleménnyel volt Gondáról, aki arról volt nevezetes, hogy fájdalmas áramütésekkel próbálta gyógyítani a háborús neurózisban szenvedő katonákat. Ezt a módszert Ferenczi és más pszichoanalitikusok erősen ellenezték, talán ezért „retusálták” le Gondát a fényképről. A csonkítatlan fotó a londoni Freud-múzeum fényképtárában található meg, és az interneten is elérhető. Dr. William Gonda úgy tudja, hogy a fotót édesapja, Tom Gonda, vagyis Gonda Viktor fia küldte el az 1950-es években egy ismerősével, dr. Jerome Oremland-dal Anna Freudnak Londonba. Azonban William Gonda szerint a képnek több változata is van, olyan is, amire rá van írva, hogy „Csorbató, 1917. augusztus”. Gonda Viktor egyébként szenvedélyes fotós volt, 35 mm-es Leicájával rengeteg fotót készített pácienseiről és terápiás módszeréről. Nyilván ugyanezzel a géppel készülhetett az a kép is, amelyen Gonda doktor maga is szerepel Freud és Ferenczi társaságában. Ezek a pszichiátria- és fotótörténeti szempontból is rendkívül érdekes képek dr. William Gonda birtokában vannak, de néhány megtalálható közülük a bécsi Hadtörténeti Levéltárban is. Érdemes megjegyezni, hogy Gonda Viktor filmfelvételeket is készített kezeléseiről.

Tehát a közismert – s Rainer Pál által bírált – Ferenczi-Freud fotó rejtélye megoldódott, melyért köszönet illeti a bírálót, valamint dr. William Gondát és dr. Erős Ferencet. Ugyanakkor büszkék lehetünk arra, hogy a Magyarországra ritkán látogató Sigmund Freud Budapesten kívül egy vidéki kisvárosban, Pápán is járt!

Az első világháború centenáriumi emlékéveit üljük. 2014 óta országszerte számos településen újították-újítják meg az első világháború emlékjeleit, hadisírjait (így többek között Pápán, az Alsóvárosi temetőkertben is). Az 1914-1918 közötti öldöklő küzdelem több mint 15 millió ember halálát okozta, sokan kerültek hadifogságba, s akik megmenekültek, azok is maradandó lelki sérülést szenvedtek. Nem véletlen, hogy a háború alatt figyeltek föl először az idegorvosok egy sajátos tünetcsoportra, az úgynevezett „háborús neurózisokra”.
2015 áprilisától 2016 decemberéig egy igen érdekes időszaki kiállítás látogatható a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben „Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban” címmel. A gazdag képanyaggal illusztrált tárlaton a háborús betegápolás sok részletét megismerheti az érdeklődő. A sok-sok tabló egyike külön foglalkozik a pszichoanalízissel, Sigmund Freuddal, valamint a hazai pszichoanalízis megteremtőjével, Ferenczi Sándorral. Már csak azért is örvendetes ez, mert a szakembereken kívül Ferenczit még sajnos mindig kevesen ismerik. Munkássága a múlt század vége felé került a szakmai és a szélesebb nyilvánosság érdeklődésének középpontjába, ami nagyban köszönhető a nevét viselő egyesületnek, a pszichoanalízist az élő társadalomban és kultúrában kutató Imágó Egyesületnek, valamint kiváló és neves kortárs magyar pszichológusainknak-pszichoanalitikusainknak, köztük is kiemelten: dr. Erős Ferencnek és dr. Mészáros Juditnak.
Dr. Erős Ferenc írja: „Ferenczi 1907-1908 fordulóján Freud hívévé szegődött. Hihetetlen gyorsasággal fogadta be a pszichoanalitikus eszméket, amelyek univerzalizmusuknál fogva még inkább ellenpólusát képezték mindenféle nemzeti, etnikai vagy vallási partikularizmusnak – ugyanakkor a pszichoanalízis, mint mozgalom igen erős belső kohézióval rendelkezett, és nagyfokú azonosulást követelt meg résztvevőitől. Ferenczi a mozgalom elkötelezett tagjaként a freudi gondolatok legfőbb hirdetőjévé és közvetítőjévé vált Magyarországon. Mestere műveit fordítja, pszichoanalitikus cikkeket ír a Gyógyászatba és más orvosi lapokba, valamint a Nyugatba és egyéb irodalmi és társadalomtudományi folyóiratokba, népszerűsítő előadásokat tart különféle progresszív és radikális körökben, legelsősorban pedig híveket toboroz, és 1913-ban megalapítja a Magyarországi Pszichoanalitikus Egyesületet...”

Ferenczi Sándor egy magyar zsidó család tizenkét gyermeke közül nyolcadikként látta meg a napvilágot 1873. július 7-én, Miskolcon. Édesapja, Ferenczi (Fraenkel) Bernát 1848/49-ben honvédként szolgálta Kossuthot, illetve a magyar szabadság ügyét. A szabadságharc bukását követően könyvkereskedést indított. Ebben az irodalmat, zenét szerető, több nyelven – magyarul, németül, jiddisül, lengyelül – is beszélő családi közegben a kis Sándor kulturális érdeklődése sokfelé kezdett elágazni. Érdekelte az irodalom, a költészet, szabad idejében Petőfi stílusában írt hazafias és szerelmes verseket, de gimnazistaként már hipnóziskísérleteknek is alávetette magát. Gyógyító ember akart lenni.
Szintén Erős professzor írja: „Érettségi után az orvosi pályát választotta, amely a Monarchia zsidó fiatalsága számára ekkoriban óriási asszimilációs vonzerőt jelentett, hiszen ez egyike volt azoknak a szabadfoglalkozásoknak, amelyeket korlátozás nélkül választhattak, s amelyek a nyelvi, etnikai, vallási különbségeken túli, egyetemes tudást és bárhol alkalmazható szakmát adtak...”
1890-től Bécsben kezdett orvosi tanulmányokba, aztán 1897-től visszatért Budapestre, ahol kórházakban dolgozott általános orvosi, valamint ideggyógyászati magánrendelőjének megnyitásáig. Mindeközben intenzív kapcsolatot ápolt az akkori kulturális élet jeleseivel, újságírókkal, írókkal, költőkkel, eljárt mindezek kávéházi társaságaiba. Rajta keresztül ismerte meg például József Attila, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső is a pszichoanalízist.
Ferenczi Sándorra nagy hatással volt Sigmund Freud „Álomfejtése”. Égett a vágytól, hogy személyes kapcsolatba kerüljön a neves professzorral, a pszichoanalitikus iskola megalapítójával. Ferenczi 1908 elején találkozott először személyesen Freuddal. A találkozás megszervezésében egy budapesti orvos, Stein Fülöp volt segítségére. A Freuddal való kapcsolata, barátsága élethosszig tartott. Folyamatosan és kölcsönösen beszámoltak egymásnak gondolataikról, terveikről, olykor vitát is folytattak egymással. Mindezek hű tükre huszonöt esztendőn át folytatott levelezésük, a mintegy 1200 levél, mely Ferenczi haláláig, 1933-ig keletkezett. Ezeket a rendkívül értékes kordokumentumokat az Osztrák Nemzeti Könyvtár őrzi, de jó egy évtizede több kötetben magyarul is olvashatók a Thalassa-Pólya kiadás (2002-2005) jóvoltából.
Ez a nagy levelezés az első világháború alatt sem szűnt meg, amikor Ferenczi katonaorvosként szolgált. 1914 őszétől 1915 végéig előbb „népfölkelő” főorvosként, majd Pápán ezredorvosként szolgált, ahol 1915 őszén Freud meg is látogatta őt. A dunántúli Pápa „pszichoanalízis-történelmi” helyszín lett: Ferenczi itt végezte a világ első lovas analízisét; 1915 elején, a 7-es honvéd-huszárok laktanyájának udvarán parancsnokát, a galíciai fejsérülése óta neurotikus Barthodeiszky Gyulát ültette lóhátra, s vette így kezelésbe. Szabad óráiban pedig itt fordította Freud fontos műveit – „Három értekezés…”, „Pszichoanalízis”, „Az álomról” –, emellett katonai minősítési lapja szerint ezredorvosként egy tífuszjárványt is elfojtott.
Ferenczi pápai keltezésű leveleiben többek között olvashatunk a háború alatti hadgyakorlatokról, a fronton elesett gróf Esterházy Pál huszárkapitányról, Ignotus látogatásáról, a pápai kastélyról, ahol Ferenczi egy ideig lakhatott; az uradalom jószágigazgatójának fotografálásban örömét lelő fiáról, akinek köszönhetően szintén fönnmaradt egy fotó, ami már biztosan pápai keletkezésű! 1915 januárjában készült a pápai kastély udvarán. Az egyik repkénnyel befuttatott kastélyablak előtt áll a katonaruhás Ferenczi. (Ez a felvétel látható dr. Erős Ferenc „Kultuszok a pszichoanalízis történetében – Egy Ferenczi-monográfia vázlata” című 2004-es kötetének a borítóján is.)
Száz éve, 1916 elején hagyta el Ferenczi Pápát. A pesti Mária Valéria barakk-kórházba kerülve az ideggyógyászati osztály vezetőjeként találkozott először tömegesen a háború fizikai és lelki áldozataival. Egy ideig a pszichoanalízis tanszéket kapott a budapesti egyetem orvosi karán, s a rendes orvosi képzés része lett. Azonban a Horthy-rendszer mindezt megszüntette, és sok analitikus külföldre kényszerült emigrálni. Ferenczi 1926-1927 között a New School for Social Research meghívására előadásokat tartott New Yorkban és Washington környékén, amelyek nagy hatást gyakoroltak az amerikai analitikusokra. 1927-ben hazatért Budapestre. Egészsége megromlásáig népszerűsítette a pszichoanalízist. 1933. május 22-én hunyt el. A Farkasréti izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra.

Ferenczi és Freud halála óta a pszichoanalízis világszerte elterjedt. Talán egyszer a tekintélyes bécsi, londoni Freud-múzeumok mintájára Magyarországon is megnyitja majd kapuit egy Ferenczi-múzeum. Ezt a célt szolgálhatja majd a Ferenczi Egyesület által nemrégiben megvásárolt, fölújítandó egykori naphegyi Ferenczi-villa Budapesten. Addig is Ferenczi emlékét őrzi a szakmai közönség, a hatkötetes Freud-Ferenczi levelezésgyűjtemény, továbbá az egykori pápai kaszárnyában (a Pápa, Huszár lakótelep 3. szám alatt, a volt pápai Helyőrségi Művelődési Ház lépcsőházában, e sorok írója által 2007-ben) elhelyezett márvány emléktábla. Ily módon a két tudós barátsága is szerves része az első világháborús országos és helyi centenáriumi emlékezetnek!