Hírek
2023. Október 11. 15:15, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Elkészült az új 83-as út, napokon belül birtokba is vehetjük!
Már a hétvégén közlekedhetünk az új 83-as úton Pápa és Győr között, elkészült ugyanis a 36 kilométeres, kétszer két sávos út, amelyet szombaton ünnepélyesen át is adnak.
A 36 kilométer hosszú, 2x2 sávos új nyomvonalú pálya projektje két szakaszban készült el az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában:
a Pápa és Tét-dél csomópont közötti 18,4 kilométeren 15 műtárgy és két külön szintű csomópont, valamint egy vasúti felüljáró épült meg a pápai repülőteret bekötő úton. A szakasz kivitelezője a Duna Aszfalt Zrt., az EuroAszfalt Kft. alvállalkozóként vett részt a munkában.
A Tét-dél csomópont és a Győr közötti 17,6 kilométeres szakaszon nyolc műtárgy, négy külön szintű csomópont épült (Tét-dél, Tét-észak, Győrszemere, Koroncó). Ez a szakasz a Soltút Kft. kivitelezésében valósult meg, alvállalkozóként a Colas-csoport dolgozott.
Az új úton 110 km/órás sebességhatár lesz érvényben, így időben nagy mértékben lerövidül a két város közötti út, nem beszélve arról, hogy külön szintű csopópontok is épülnek, jóval biztonságosabb lesz tehát az új 83-as.
Az új utat útdíj megfizetése nélkül használhatják a közlekedők.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

