Hírek
2023. Október 11. 15:14, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Elkészült az elkerülőn végzett burkolatfelújítás
Másfél kilométeren cserélték ki, és erősítették meg a burkolatot a 83-as számú főút Pápát elkerülő szakaszán, de két további útfelújítási munka is zajlik a térségben.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a több mint 20 évvel ezelőtt átadott 83-as főút elkerülő szakaszán, a két vasúti felüljáró közötti rész meglehetősen rossz állapotba került, az igen jelentős járműforgalom miatt. Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő lobbizott azért a 200 millió forintért, amelyből megújulhatott a szakasz, így a hamarosan átadásra kerülő, Pápát Győrrel összekötő út egy jó minőségű elkerülő úthoz kapcsolódik - mondta el a képviselő, miután megtekintette az elkészült felújítást.

Unger Tamás alpolgármester is örömét fejezte ki a felújítás kapcsán, mint mondta, az elkerülő út jelentős átmenő forgalomtól mentesíti a várost, de a pápaiak is előszeretettel használják azt, hogy könnyebben elérjék céljukat, ezért a városlakók szempontjából is örömteli, hogy jobb minőségú, és biztonságosabb úton közlekedhetnek.
Sindler Péter, a Magyar Közút pápai mérnökségének vezetője köszönetet mondott a közlekedőknek, hogy türelmesen viselték a felújítással járó forgalomkorlátozást, illetve kollégáinak is megköszönte az azzal járó munkavégzést, hiszen sokat dolgoztak azért, hogy a lehető legkevesebb fennakadással járjon az útépítés.
További két útszakasz is megújul a térségben, Béb közelében, illetve Nyárád után újul meg egy-egy szakasz.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

