Hírek
2020. Január 05. 14:36, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Elkészült a református templom felújítása
Ünnepi istentiszteletet tartottak ma délelőtt a pápai református templomban, hálát adva az épület külső felújításáért.
2019. tavaszán vette kezdetét az épület külső felújítása, amelyet az indokolt, hogy az elöregedett pala fedés több helyen is beázott. A szükséges felújításhoz közel 50 millió forintot nyert el a gyülekezet a központi kormányzattól, amelyet megtakarításokból, önkormányzati támogatásból és a gyülekezet tagjainak céladományaiból egészítettek ki. – A felújítás során megtörtént a tető héjazatának teljes cseréje, a régi, azbeszt tartalmú pala helyére modern pala került. A fedés alatt a deszkázatot és a faszerkezetet is megújította a kivitelező, illetve a bádogozás és a tetőablakok cseréje is megtörtént. Az épület homlokzatát kijavították, majd egységes festést kaptak a templom falai és tornyai. A homlokzati díszek szintén megújultak, a kőfelületeket pedig megtisztították – mondta el ifj. Márkus Mihály lelkipásztor.
A toronysisakok a második világháború idején sérültek meg, egy orosz katona lövedékei miatt, amelyeket szintén megjavítottak, a szóban forgó felújítás során. Még hátra van egy kisebb felújítás a templom főbejáratán, ahol egy korábbi beázás során keletkezett kár.
A templom felújítása 74 millió forintba került, amelyhez 49 millió forinttal járult hozzá a központi kormányzat, és 4 millióval a pápai önkormányzat. A fennmaradó összeget a Pápai Református Egyházmegye hozzájárulásából, valamint a gyülekezet korábbi megtakarításaiból és a gyülekezeti tagok adományaiból biztosították. Ez utóbbi összeg meghaladta a 10 millió forintot, melyhez még további felajánlásokat várnak.

Az istentiszteleten Tóth András, a Pápai Református Egyházmegye esperese hirdetett igét. Közreműködött a gyülekezet Séllyei István Énekkara. Az ünnepi alkalmon részt vett dr. Áldozó Tamás polgármester, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és az önkormányzat képviselőtestületének több tagja.
Az istentiszteleten köszönetet mondtak mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a templom felújítása megtörténhetett, kiemelve Köntös Lászlót, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzőjét, Tóth Andrást, a Pápai Református Egyházmegye esperesét, dr. Áldozó Tamás polgármestert, valamint Mezei László és Gyimóthy Károly gyülekezeti tagokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

