Az elmúlt hétvégén nyolcvanöt esztendős korában elhunyt Gavlik István, a Kossuth Szövetség néhai országos elnöke, örökös tiszteletbeli elnöke, jeles magyar patrióta, pedagógus, Kossuth-kutató. Neve, alakja nem lehet ismeretlen a Veszprém megyeiek, a pápaiak és a város környékén élők előtt!

Veszprém megyei, pápai, Pápa környéki kapcsolata, jelenléte és közreműködése a régió kulturális és hagyományőrző tevékenységében az 1990-es évek elején kezdődött a közelmúltban ugyancsak nyolcvanöt esztendős korában elhunyt Bél Mátyás-díjas pápai helytörténész, helytörténeti író, H. Szabó Lajos – Lajos bácsi – jó barátjaként, támogatójaként. Így – az 1990-es és 2000-es években – számos alkalommal tette tiszteletét nálunk. Emblematikus, határozott, tiszteletre méltó személyiség volt; óriási hittel, beleéléssel, fáradhatatlan lelkesedéssel végezte mindig feladatait – országos hatókörű, és gyakran azon túl is eső feladatait –, széles körben ismertséget és elismertséget szerezve a Kossuth Szövetségnek, melyet 1992 és 2002 között elnökölt, s melynek haláláig örökös tiszteletbeli elnöke volt.
Ezen minőségében, a Kossuth Lajos születésének 215., Pápa város díszpolgárává választásának 130., a pápai Kossuth utca elnevezésének 125. évfordulója jegyében zajlott, az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) által kezdeményezett-szervezett Kossuth Emlékprojekt ünnepélyes záróeseményén, a 2017. szeptember 21-i, városházi díszünnepélyen tette tiszteletét legutóbb – s immár legutoljára – Pápán, dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő társaságában, melynek során dr. Áldozó Tamás polgármestertől átvette a pápai önkormányzat elismerő-köszönő ajándékát is.

Életem máig meghatározó élményeként, az 1997. augusztus 12. és 18. között Pápán megrendezett VI. Országos Kossuth Tábor diák-résztvevőjeként (ekkortól számítom „negyvennyolccal" való „szerelmemet”) találkoztam vele először. Nagy hatással volt rám; mint tizenéves pápai általános iskolást H. Szabó Lajossal együtt rögtön bevont a formálódó megyei tagcsoport dolgaiba, aztán megbízatásokat adva másik nagy kollegájával, a budapesti Laurenszky Ernővel – Ernő bácsival – a Kossuth Szövetség ún. „jurátus”-hagyományőrző ifjúsági kisközösségének a szervezésére. Emlékszem veretes hangú beszédére, melyet sok száz pápaival együtt hallgathattam a pápai 7-es honvédhuszárok emlékművénél, az Esterházy út sarkánál. Aztán jártam vele, s a kossuthi emlékügyet szívükön viselő hű társaival, illetve az ország több helyéről ide zarándokló szép számú ifjúsággal – nemcsak a Kossuth Tábor keretein belül, de később is, különféle évfordulókon – Ihász és Csorna hajdani csatatereit, Marcaltőt, Tétet, Bakonyság-Csárdapusztát, Bakonyszentivánt (ide különösen szívesen jött nem egyszer szavalóversenyekre is), Bakonytamásit, Nagydémet, Zircet, Lókút-Óbányát, Ugodot, Gannát, szóval minden olyan környékünkbeli helyet, ahová Kossuthnak, Kossuth hozzátartozóinak, Kossuth katonáinak kiemelkedő kötődései voltak-vannak.

Most is előttem vannak fiatalabbkori élményeim-emlékeim vele kapcsolatban például a budavári Hadtörténeti Intézetbeli, igazán nívós, országos, szövetségi közgyűlésekről, ahol először találkozhattam olyan nagyokkal is, mint a híres „negyvennyolcológus” Katona Tamás, a közlönyalapító Nyéki József, a csupaszív gyermekmozgalmár Rakó József, a neves kárpátaljai, bátyúi író-tankönyvíró Bagu Balázs, vagy a tengerentúlon a Kossuth Alapítványt életre hívó prof. dr. Horváth János. S jó szívvel emlékezem a keszthelyi kossuthosokkal, gyermekbarátokkal lévő színvonalas találkozókra, pályázatokra is, melyeket mondjuk dr. Szili Katalin országgyűlési elnök asszonnyal együttesen tisztelt meg, nyitott meg. De előttem vannak a budapesti, rákospalotai táboros emlékek, s azok az egykori szeretett „állomáshelyemen”, a pápai Helyőrségi Művelődési Ház (HEMO) falai között megvalósított negyvennyolcas vonatkozású vetélkedők, rajzversenyek, kiállítások, könyvbemutatók, a Szövetség megyei csoportja égisze alatt szervezett honismereti konferenciák emlékei is, melyeknek díszvendégeként mindig jelen volt.

Kísérő figyelemmel volt lokális dolgaim, előbb nagyapám faluja révén nemesszalóki, Szalóky Sámueles emlékápolásaim, majd HEMO-s éveim alatt az ihászi és pápai Petőfis hagyományápolásaim-hagyományápolásaink iránt, s amikor pár éve H. Szabó Lajos eltávozott közülünk, kitartóan kapacitált a Kossuth Szövetség „elárvult” megyei ügyeinek továbbvitelére, melyet Elsősorban pápai Városbarát Egyletünkkel végül elvállaltam-elvállaltunk.

Tényleg nehéz lenne most pontos kimutatást közreadni arról, hogy mikor-hol-hogyan szerepelt itteni, helyi, vidéki, megyebeli, régiónkbeli programokon, de ha emlékezetem nem csal, többek között ő avatta föl, leplezte le 2000-ben a veszprémi honvédlaktanya Kossuth-szobrát, majd a kenesei nemzetőrök és honvédek Nyulasi József alkotta emlékoszlopát, 2001-ben a pápai Millenniumi-emlékpark – szintén Nyulasi faragta – aradi emlékoszlopát, 2002-ben a veszprémi Kossuth-iskola Kossuth-mellszobrát, s ekkortájt bábáskodott a pápai Kossuth-fejszobor megvalósulásánál is.

A Kárpát-medence negyvennyolcas emlékművei fényképeken és képeslapokon című, éppen pont egy évtizede, 2009-ben napvilágot látott H. Szabó Lajos-féle kötet (Héra-sorozat XIII.) előszavában ekképp fogalmazott Gavlik István: „»A haza azon kis világ, amely minket a nagy Földhöz csatol, s melyet mindenki megfoghat.« Igazak Eötvös József szavai, de ahhoz, hogy a ma és a jövő nemzedéke mit keressen meg történelmi múltunkból, jó, ha van hozzá segítség. (…) A szobroknak, épületeknek maguknak is »személyiségük« van… keressük fel történelemformáló nagyjaink emlékhelyeit, szobrait és emléktábláit. Tiszteletünk, kegyeletünk jeléül mi is helyezzünk el egy szál virágot… E szellemiség… nemcsak az emlékhelyek közösségeit, de mindannyiunkat is formálják. A múlt emlékeinek ápolása legyen példa az utódaink számára is.”

Ezen sorok – most, e gyászos percekben – akár fölfoghatók lehetnek Gavlik István – Pista bácsi – ars poeticájaként is, továbbra is jövőbe mutató, intő üzeneteként is. Szép, hosszú, gazdag életútján, nekünk, a jövő nemzedékének számítóknak önzetlen, nagyszívű segítőjeként, azon említett „kis világ” „megfogásában”, a régmúlt nemes emlékeinek őszinte ápolójaként-példamutatójaként hozzájárult igen sokak, – igen sokunk – formálásához, s fennmaradó munkái, kötetei által minden reménnyel hozzájárul majd még sokak formálásához is határon innen, és talán azon túl is. Haláláig a Kossuth-kultusz további építésének missziója éltette. Bő egy hónapja beszéltünk utoljára. Szomorú volt az apropó; akkor veszítette el feleségét, de még terveiről beszélt nekem, kérve esetleges jövő évi közreműködésemet eddigi Kossuth díszpolgársági kutatásainak hézagpótlásaihoz. Tényleg szíve utolsó dobbanásáig a Kossuth-kultusz éltette.

Isten veled, Elnök Úr! Isten veled, Pista bácsi!

Kerecsényi Zoltán
(az Elsősorban pápai Városbarát Egylet ügyvivője,
a Kossuth Szövetség Veszprém megyei titkára)

Gavlik István 1934. június 15-én született a Bács-Kiskun megyei Mélykúton. Id. Gavlik István és Bényi Rozália egyetlen gyermekeként gyermek- és ifjúéveit szülőfalujában töltötte, s aztán majd itt kezdte el pedagógusi pályafutását is. Az elemi, majd az általános iskolát 1940-1949 között Mélykúton végezte. Tanítói, tanárai példája nyomán választotta hivatásául a pedagógusi pályát. A Bajai Tanítóképző elvégzése után 1953-1961 között a Mélykúti Állami Általános Iskolában tanított. A tanítás, illetve napközis nevelőmunkája mellett szerzett testnevelési szaktanító és néptáncoktatói oklevelet. 1976-ban történelem szakos tanári diplomát kapott a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán.

1956-ban feleségül vette kolléganőjét, Herczeg Irént. Két gyermekük született: Zsuzsanna 1959-ben, Erika 1961-ben. 1962-1982 között családjával a Bács-Kiskun megyei Apostagon élt. Itt a helyi iskola napközis nevelőjeként, majd testnevelő és történelem szakos tanáraként dolgozott. 1964-től a helyben működő Felnőttoktatási Tagozat vezetője, majd a Dunavecsei Járási Tanács Művelődési Osztályának felnőttoktatási szakfelügyelője volt. 1967-től a járás megszűnéséig, 1971. december 31-ig a művelődési osztály személyügyi főelőadójaként és általános felügyelőjeként tevékenykedett. 1972 és 1982 között ismét az apostagi iskolában kapott állást, ahol testnevelést és történelmet tanítva előbb igazgatóhelyettesi, majd igazgatói beosztást látott el. Az Apostagon töltött húsz éve alatt pedagógiai és közéleti munkásságát többször elismerték, jutalmazták. Itt kezdte el későbbi nagy szenvedélyét, a helytörténeti és néprajzi kutatómunkát. Apostag demográfiai viszonyait dolgozta fel az Apostag helytörténete a XVI-XIX. században című kötet számára. Ez adta az alapját volt tanítványainak, Klajkó Nórának és Valaczka Andrásnak az apostagi, történeti monográfia megírásához.

1982-ben, első házassága felbomlása után Budapestre költözött, ahol új házasságot kötött Nyári Anna közgazdásszal. 1994-ig – nyugdíjazásáig –, a XX. kerületben, Pesterzsébeten tanított az 1982-ben nyílt, ma Hajós Alfréd Általános Iskolaként működő oktatási intézményben. A történelem tantárgy tanítása mellett volt a tanulószoba vezetője, majd igazgatóhelyettes, s végül igazgatói beosztásban tevékenykedett. Kerületi kollégáival együtt 1991-ben megalakították a pesterzsébeti Kossuth Társaságot.

1992-ben a monoki Kossuth Kör, illetve a Kossuth Alapítvány felkérésére elvállalta a Kossuth és kora, Kossuth és kortársai emlékét gondozó-fönntartó országos hatókörű hagyományőrző szervezet, a Kossuth Szövetség megalakítását. Ennek volt országos elnöke 2002-ig. A Kossuth Szövetség számára az országos ismertséget és elismertséget az 1994-es esztendő, Kossuth halálának 100. évfordulója hozta. Mintegy nyolc éven keresztül vezetett beszélgetést Kossuth-díjas és más jeles személyiségekkel. 1998-99-ben, az 1848-49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére a Kossuth Szövetség országos vetélkedőt hirdetett. A pályázat és vetélkedő ezekben az években közel nyolcezer magyar diákot mozgatott meg szerte a Kárpát-medencében. 1999-ben a dr. Messik Miklós által összeállított tablósorral, Kossuth és az emigráció címmel a párizsi Magyar Intézetben, a londoni Mindszenthy Házban rendezett kiállításon és konferencián 2-2 héten át képviselte a Kossuth Szövetség elnökségét. Az elmúlt évtizedek során több száz településen járt ünnepségeken, emléktábla- és szoboravató rendezvényeken.

2001. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át. E legmagasabb elismerésén kívül, kiemelkedő közéleti, hagyományápoló munkájáért több esetben részesült elismerésben: 1986-ban Honvédelmi Érdemérem, 1992-ben Kossuth Emlékérem, 2001-ben a Millenniumi Érem ezüst fokozata, 2001-ben a Honvédelemért I. osztályú Érdemkeresztje, 2002-ben a Haza Szolgálatáért, 2004-ben a Kossuth Emlékérem ezüst fokozatát kapta meg.

A 2002-es Kossuth-emlékévben a Kossuth Szövetség tizenkét tagszervezete, harmincnál több Kossuth nevét viselő iskola, számos település, katonai hagyományőrző szervezet bevonásával 187 országos és regionális megemlékezést szervezett Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója tiszteletére. Az emlékév záró rendezvénye a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Kossuth-mauzóleumnál megrendezett ünnepség volt. Az ezt követő Kossuth Szövetségi tisztújító közgyűlésen lemondott elnöki tisztségéről. Döntését egészségügyi okokkal indokolta, majd ezen a fórumon megválasztották a Szövetség örökös tiszteletbeli elnökének. Haláláig aktív segítője volt a Szénási Istvánné elnökletével dolgozó jelenlegi Kossuth Szövetségnek, valamint a pesterzsébeti kossuthosok közösségének.

Gavlik István közéleti és emlékápoló tevékenysége szerves részeként gondozta irodalmi munkásságát is. Az ő szerkesztésében – M. Pásztor József közreműködésével – jelentek meg 1994-től a Kossuth Szövetség évkönyvei, közben egy-egy Kossuth Kalendárium, 1996-tól évente 1-4 alkalommal a Kossuth Hírlevél lapszámai. Ő írta 1988-ban a XX. kerületi általános iskolák 5. osztályos diákjai helytörténeti olvasókönyvét. 1993-ban Kossuth Lajos Pest-Budán, valamint dr. Bolla Dezsővel közösen a Csepeli helytörténeti olvasókönyv az 5. osztályos tanulók számára című kiadvány látott napvilágot. 1994-ben a 6. osztályos, majd 1995-ben a 7. osztályos diákok vehették kézbe Gavlik István társszerzői minőségben szerkesztett helytörténeti olvasókönyvét. Pilinyi Péterrel közösen a Józsefvárosi séták négy kötete jelent meg 2004-2005 között. 2004-ben hagyta el a nyomdát a Monoki Kálmánné gyűjtése, Gavlik István összeállítása, Garay János Tamás szerkesztése nyomán íródott Kossuth-nóták, katonadalok gyűjteménye, valamint a Népdalköri Találkozók emlékkönyve. Dr. Tóth Józseffel közösen 2007-ben került forgalomba a Batthyány Lajos nyomában hazai és külföldi tájakon című kiadvány. Kiemelkedő Kossuth Lajos díszpolgársága – emlékek – Budapesten és Pest megyében címet viselő kötete. Kossuth Lajost 112 település választotta díszpolgárának, a korabeli adományozások történetét folyamatosan – haláláig – kutatta, publikálta Gavlik István.

A Kossuth Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke aktív tagja volt a Budapesti Honismereti Társaságnak, a Honismereti Szövetségnek. Rendszeres látogatója volt a Rakó József vezette gyermekszövetség, a Magyarország Felfedezői Szövetség, valamint a Fülöp Tibor nevével fémjelzett Magyar Hagyományőr Világszövetség rendezvényeinek. 2013 áprilisában, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében ünnepelte fennállásának húszéves évfordulóját a Kossuth Szövetség. Ekkor részesült a Magyarország Felfedezői Szövetség legmagasabb elismerésében, a Pro Patria kitüntetésben.

(Források: EpVE-Hírlevél, infopapa.hu, papa-ma.hu, tapiokultura.hu,
A Kossuth Alapítvány és a Kossuth Szövetség Évkönyve 1997,
Kerecsényi Z. magánarchívuma)