Városlista
2025. március 20, csütörtök - Klaudia, Alexandra

Hírek

2018. Február 09. 07:30, péntek | Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:

Elfogták az Iszlám Állam két hírhedt brit terroristáját

Elfogták az Iszlám Állam két hírhedt brit terroristáját

Az amerikaiak támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd vezetésű szervezet tagjai elfogták az Iszlám Állam terrorszervezet két keresett brit tagját

- jelentette be Washingtonban egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő.

A két terrorista annak a négytagú csoportnak volt a tagja, amelyet Beatles néven tartanak számon, és amely arról vált hírhedtté, hogy megkínozta és lefejezte túszait. Több mint két tucat ember lefejezése szárad a lelkükön, köztük James Foley és Steven Sotloff amerikai újságíróké, akikkel 2014-ben végeztek, illetve a 2013-ban lefejezett, szintén amerikai, segélymunkás Peter Kassigé. Ez a csoport fejezett le két brit segélymunkást és egy japán újságírót is.

Az AP hírügynökséggel közölték, hogy El Shafee Elsheikhet és Alexanda Amon Koteyt még január elején fogták el Szíria keleti vidékein. Elfogásukról először a The New York Times című lap adott hírt, s ezt erősítette meg csütörtökön este az amerikai hírügynökségnek a hadsereg tisztségviselője.

Az elfogás körülményeiről részleteket nem, csupán annyit közöltek, hogy az SDF átadta a terroristákat az Egyesült Államoknak és a terrorellenes harcban részt vevő koalíciós partnereinek.

A The New York Times információi szerint a brit állampolgárságú Elsheikh 2012-ben utazott szír földre, s először az al-Kaida terrorszervezethez, majd az Iszlám Államhoz csatlakozott. Ő az, aki vízbe fojtásos kínzással és keresztre feszítésekkel vált ismertté - fogalmazott korábban az amerikai külügyminisztériumi közlemény. Kotey a megalapozott gyanú szerint nagy valószínűséggel szintén részt vett a kínzásokban és kivégzésekben, valamint több száz külföldi terroristát toborzott az Iszlám Államnak.

A CNN hírtelevízió állandó Pentagon-tudósítójának információi szerint az amerikai és a koalíciós erők a többi között azt remélik, hogy az elfogott terroristáktól megtudják, hol lehetek a terrorcsoport több lefejezett áldozatának földi maradványai.

A Beatles néven hírhedtté vált csoport legismertebb terroristája az arab származású brit Mohammed Emwazi volt, akit Dzsihád John néven ismert meg a világ. 2015-ben, Rakka városának ostromakor, dróntámadásban végeztek vele.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 20. 07:59, csütörtök | Külföld

Izrael harckocsikkal bevonult a Gázai övezet középső részébe

Izrael harckocsikkal elfoglalta a Gázai övezet középső részét keresztben átszelő, úgynevezett Necarim-folyosót – jelentette szerdán az izraeli katonai rádió.

2025. Március 20. 07:56, csütörtök | Külföld

Ukrajnai háború - Fehér Ház: egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Egyetértett az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Donald Trump és Volodimir Zelenszkij, a technikai részleteket a következő napokban Szaúd-Arábiában egyeztetik a tárgyalódelegációk

2025. Március 19. 07:42, szerda | Külföld

Ukrajnai háború - Az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünetről is egyeztetett Donald Trump és Vlagyimir Putyin

Az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünet lehet az első lépés az ukrajnai háború lezárása felé vezető folyamatban

2025. Március 18. 07:49, kedd | Külföld

Izraeli-palesztin - Izrael nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, legkevesebb kétszázharminc gázai életét vesztette

Az izraeli hadsereg (IDF) nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, a Hamász terrorszervezet irányította egészségügyi minisztérium szerint életét vesztette legkevesebb kétszázharminc gázai hétfőről keddre virradó éjjel.