Hírek
2013. Január 28. 07:59, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (SZZS)
Egykor köztünk éltek - A holokauszt áldozataira emlékeztek Pápán
Pápa Város Önkormányzata a pápai zsinagógában szervezett megemlékezést a Nemzeti Holokauszt Emléknap alkalmából.
Minden egyes alkalommal, ha a pápai zsinagóga falai között jár az ember, egyfajta gyomorszorító érzés fogja el. Egykor ezeken az ódon falakon belül élet volt, ez volt a gyülekezés háza. Most csupán a teret bevilágító mécsesek és a hangszórókból hallható végtelen névsor jelzi ezt.
A Nemzeti Holokauszt Emléknapon 2011 óta tartotanak megemlékezést a zsinagógában, akkor az áldozatok neveit olvasták fel, tavaly a Pápai zsidóság emlékkönyve című kötetből és László András önéletrajzi írásaiból hallhattak részletek a megjelentek. Idén is a visszaemlékezés e személyes módját választották, mondta el dr. Áldozó Tamás polgármester. Ezért Koltai Ferencet kérték fel arra, hogy elmondja családja és saját történetét.
Egykori nevén Klein Ferenc elmondta,tősgyökeres pápai, az izraelita hitközség és a Pápai Református Kollégium neveltje. Részt vett a pápai gettó építésében, majd annak lakója is lett, később munkaszolgálatba, majd az erdélyi frontra kellett vonulnia. Innen Budapestre került egy internáló táborba, 1944. december 4-én innen deportálták Bergen-Belsenbe. 1945. augusztusában térhetett haza, de nem Pápán, hanem Budapesten telepedett le.
Koltai Ferenc kiemelte, a városban az emberek nyugodt békességben éltek. - Nem emlékszem gyermekkorom különösebb atrocitására, a jobbra tolódó kormány egyes fasiszta, félfasiszta rendelkezései olykor-olykor éreztették itt is hatásukat, de nyugodt békességben élt Pápán katolikus, református, evangélikus és zsidó család. A 87 éves Koltai Ferenc nem beszélt arról, kik voltak azok, akik Pápán nyíltan antiszemiták voltak. Viszont számos olyan embert emelt ki, akik nem csak hozzáállással, hanem tettekkel is kifejezték azt, hogy nem értenek egyet a kormányzat antiszemita intézkedéseivel.
Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét nemzetközi holokauszt-emléknappá. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, igen nagy többségében zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét. 68 évvel ezelőtt ezen a napon szabadult fel az auschwitz-birkenaui haláltábor. Pápáról több mint 2000 embert hurcoltak el, többségük soha nem tért haza.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

