Hírek
2023. December 19. 17:55, kedd |
Helyi
Forrás: Ügyészség
Egy pápai lovasedzésen ittasan balesetező férfit ítélt el a bíróság
Eredményes ügyészi fellebbezést követően hosszabb tartamú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a Veszprémi Törvényszék azt a 42 éves férfit, aki 2022 tavaszán egy pápai lovasedzésen az alkohol fogyasztását követően vezetett edzőkocsival balesetet szenvedett.
A tényállás szerint az elkövető a körbekerített füves edzőpályán versenyre készült, azonban a fogat hajtását megelőzően szeszes italt fogyasztott, közepesen ittas állapotban volt. A két lovat a terhelt hajtotta, mellette ült a segédhajtó, hátul pedig egy további személy állt a kocsin. A lovak az akadálypályán ügetésben haladtak, amikor az edzőkocsi egy balra kanyarodás során – feltehetően a talaj egyenetlensége miatt – megbillent, majd felborult. A kocsi borulásában közrehathatott, hogy a balra kanyarodás során a lovak túl kis ívben fordultak. A baleset következtében a hajtó és a segédhajtó is leestek a kocsiról, míg a hátul álló férfi a kocsiról leugrott, így neki nem keletkezett sérülése. A baleset következtében a segédhajtó és a terhelt is nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A Pápai Járásbíróság a férfit a súlyos testi sérülést okozó, nem gépi meghajtású jármű vezetésével elkövetett ittas járművezetés bűntette miatt 100 000 forint pénzbüntetésre ítélte és három hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől, mely ellen az ügyész súlyosítás végett fellebbezett.
A Veszprém Vármegyei Főügyészség másodfokon eljáró ügyésze a járművezetéstől eltiltás tartamának felemelése végett bejelentett ügyészi fellebbezést fenntartotta, miután a vádlott ittasságának foka és a cselekmény tényleges sérültek körét meghaladóan veszélyeztető jellege miatt a kiszabott büntetés hossza súlytalannak volt tekinthető.
A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa az ügyészség álláspontjával egyetértve, a jogerős ítéletében a közúti járművezetéstől eltiltás tartamát nyolc hónapra súlyosította.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

