Hírek
2011. Október 08. 07:37, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI
Egy nyáregyházi családot ástak el az erdőben
Egy nyáregyházi család tagja az a négy ember, akiknek a holttestét a csepeli erdőben hantolták ki – adta hírül a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója és Deme Tamás, pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Csizner Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a 30 éves fiatalembert, 40 éves élettársát, a fiatalember 53 éves anyját és annak 48 éves élettársát, továbbá a másik gyilkossági ügyben a 32 éves diósdi áldozatot az értékeikért ölték meg.
A négytagú család – hasonlóan az elkövetői körhöz – a csepeli erdőben élt, alkalmi munkákból, lomtalanításokból és kukázásból próbálták megélhetésüket biztosítani, míg a diósdi áldozattól – akinek munkája, jövedelme volt – a fizetésének másnapján próbálták megszerezni az értékeit.
A családot 2011 januárjában ölték meg, a holttestük augusztusban került elő a csepeli erdőből, miután B. Dragan a helyszínre vezette a rendőröket. B. Dragant mindhárom bűncselekménnyel meggyanúsították, így most már egy eljárásban vizsgálják a rablást és a két emberölési ügyet.
Ilyenre Magyarországon még nem volt példa
Csizner Zoltán arról beszélt, hogy maga a nyomozás olyan sajátos környezetben zajlott, ahol a szereplők egyedi életvitelt folytattak. Sem Csizner Zoltán, sem Deme Tamás nem nevezte hajléktalanoknak az ügy szereplőit, mert azok közül néhánynak volt lakhelye, de életvitelszerűen mégis a csepeli erdőben laktak. Csizner Zoltán közlése szerint ez a sajátos életvitel nem könnyítette meg a nyomozók dolgát, a tanúk felkutatása során is gondot jelentett. Az NNI igazgatója hozzátette: az ügyek brutalitása megviselte még a tapasztalt kollégáit is. Mint mondta, olyan bűncselekmény-sorozatot sikerült megszakítani, amilyenre Magyarországon még nem volt példa.
Deme Tamás azt mondta: a bűncselekmény-sorozat központi figurája B. Dragan 38 éves szerb állampolgár, aki korábban N. Alexander macedón állampolgárként azonosította magát. A férfi augusztus 3-án követett el egy rablást két másik társával, akik személye nem merült fel gyanúsítottként az emberölési ügyekben. A diósdi férfi megölése esetében, továbbá a megölt család ügyében négy embert gyanúsítanak: B. Dragant, a 42 éves Cs. Jánost, a 28 éves K. Krisztiánt és a 32 éves B. Zsoltot. Utóbbit szeptemberben fogták el Bécsben és csütörtökön adták ki Magyarországnak. Gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. Deme Tamás osztályvezető az MTI-nek elmondta, hogy K. Krisztián és két másik ember ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság is eljárást folytat rablás miatt.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a gyanúsítottak egy része feltáró, beismerő, továbbá másra is terhelő vallomást tett. A nyomozók szerint jól körül lehet határolni, hogy az egyes bűncselekmények mozzanatai hol és milyen körülmények között történtek. A diósdi férfi megölésével kapcsolatban – az ő holtteste még nem került elő – Deme Tamás azt mondta: olyan nyomokat, anyagmaradványokat rögzítettek és olyan bizonyítékokkal rendelkeznek, amelyek láncolata alapján megnyugtatóan rögzíthető, hogy a gyanúsítottak követték el a bűncselekményt, s az ügy holttest nélkül is alkalmas lehet a vádemelésre. (rá)
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:45, szerda | Kék hírek
Tizenkét éves lányt gyilkolt meg egy férfi Nyíregyházán
Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.