Hírek
2018. November 07. 16:34, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Egy hónapja dolgoznak a Korvin utca megújításán
Hamarosan elkészül az első szakaszon az egyik oldali járda, jövő hét elején kezdik meg a munkát az ellenkező oldalon.
Az utca megújítását Péntek Árpád, a térség önkormányzati képviselője is üdvözölte és elégedetten nyilatkozott a munkálatok előrehaladtáról. Hozzátette, érzékenyen érinti ugyan az utca lezárása a város közlekedését, de amint az utcában lakókkal és üzlettulajdonosokkal beszélt, összességében pozitívan látják az utca felújítását, hiszen jócskán időszerű volt már a burkolatok cseréje. A képviselő bízik abban, hogy mielőbb elkészül a beruházás és újra birtokba vehető lesz a forgalmas utca.
Vörös László, a kivitelezést végző cég igazgatója elmondta, jelenleg az utca páratlan oldalán végzik a járda újjáépítését, mellyel néhány napon belül végeznek a Kard utcáig. Ezt követően kezdik meg a még érintetlen páros oldali járda felbontását és újjáépítését, végül pedig az úttest megújítása következik. Az első ütemmel, vagyis a Kard utcáig terjedő szakasszal november végéig végeznek várhatóan, a tervek szerint az autós és a gyalogos forgalom számára ezt követően megnyitják a Korvin utca ezen szakaszát.
Az utca teljes megújítása nagyobbik részt a kormányzattól kapott 650 millió forintból készülhet el. Áldozó Tamás polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, keresik a lehetőségét, hogy hasonló forráshoz jusson a város, hisz amikor járda, vagy útépítésbe kezdenek, sok lakossági jelzést kapnak, hogy mely utcákban lenne még szükség hasonló feladatra, van még tehát munka bőven. A városvezető szerint mára nemcsak a forrás, hanem a kivitelező megtalálása is nehéz feladat, hiszen a vállalkozók kapacitásai nagy mértékben le vannak kötve és ez a következő években még inkább így lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

