Hírek
2024. Március 01. 17:10, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Egy elveszettnek hitt élet találtatott meg!
Lovász István festőművésznek nyílt kiállítása a Pannonia Reformata múzeumban. Az Ujvári János Református Szeretetotthon lakójának életútja megindító.
A kiállításmegnyitón Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumvezető köszöntötte a jelenlévőket, majd pedig Köntös László gyűjteményi igazgató szólt a megjelentekhez. Az igazgató a tékozló fiú történetét idézte meg, utalva Lovász István életútjára, hányattatott sorsára. - Az Úristen utána nyúlt a tékozló fiúnak, aki "elveszett és megtaláltatott". Mert az Úristen nem engedte elveszni. Lovász István életében is ez történt. Megtalálta életének új értelmét és hivatását, használta azt az ajándékot, amelyet az Úristen adott neki, és fel tudott jönni a mélyből - fogalmazott az igazgató.
Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára is jelen volt az Ótemplomban megtartott kiállításmegnyitón. Úgy fogalmazott, hogy István példája jól mutatja, hogyha egy vándorló ember nem tud tovább vándorolni, mert amputálták a lábát, akkor a határtalan képzeletével szárnyalhat tovább. - Az élet ugyan megváltozik, a kérdés, hogy tudunk-e ahhoz alkalmazkodni. István az élő példa arra, hogy az élet jobbá is tud válni - mondta a helyettes államtitkár, aki István mellett méltatta mindazokat, akik támogatták őt, azt a közösséget, amely segítséget nyújtott számára, hogy mindez megvalósulhasson.
Lovász István 1956-ben született Pápán, itt végezte az általános, majd a szakiskolát, szobafestőnek tanult. Először a városgazdálkodási vállalatnál dolgozott, majd egy festő kisiparos alkalmazásában állt. Néhány évvel később Dunaújvárosba vezetett az útja, megnősült, egy lánya született. A dunai vasipari városban élt tizenkét évig, de dolgozott a paksi atomerőműben is. Közben elvégezte a burkoló, üveges, ács- és állványozó szakmákat. 1987-ben végleg hazaköltözött Pápára. Több, mint tíz évvel ezelőtt egy fiatalkori motorbaleset kései következményeként elvesztette az egyik lábát, azóta kerekesszékben telnek a hétköznapjai. Ezért is emelte fel a festőecsetet, és innentől folyamatosan születnek a festővásznon a gyönyörű táj- és természetképek, életképek, reprodukciók.
- Kalandos életem volt, bebarangoltam az egész országot. Harminc évig horgásztam, végigjártam a Kőrösök vidékét, a festői dunai holtágakat, és a Balatonon is szerettem pecázni. Vadásztam is valamikor, ezért szerepelnek festményeimen erdők, vízpartok, tájképek, és főként szarvasok. Emellett nagy hatással volt rám a tavaly győri Munkácsy-tárlat, ennek emlékére készítettem néhány Munkácsy-reprodukciót is – mesélte Lovász István, aki meglehetősen fiatalon elkezdte az alkotást. - Óvodás koromban már rajzoltam, igaz, később a zene felé indultam el, rövid ideig zongorázni tanultam. A rajzolás visszajött a sorkatonai szolgálat alatt, amit Lentiben töltöttem. Később készítettem intarziás bútorokat, díszdobozokat is. Tíz éve élek az attyapusztai Ujvári János Református Szeretetotthonban, ahol mindenben támogatnak, vásznakat, festékeket, ecseteket biztosítanak számomra az alkotáshoz - mondta el korábba a festőművész.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 10. 18:19, csütörtök | Helyi
Alakuló ülés: Megválasztották Pápa új alpolgármesterét, esküt tettek a városvezetők
Vadász Krisztina lett Pápa város új alpolgármestere. A mai alakuló ülésen esküt tett a polgármester, az alpolgármester, a képviselők, és a bizottsági tagok.
2024. Október 10. 14:32, csütörtök | Helyi
Vért adtak a megye tűzoltói
A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából immár hagyományosan megszervezett országos véradás keretében három nap alatt összesen negyven helyszínen adhattak vért a katasztrófavédelem munkatársai.
2024. Október 10. 08:00, csütörtök | Helyi
Ajkára látogat Magyar Péter
Ősz, Tisza, Gasztro címet viselő rendezvény vendége lesz a Tisza párt elnöke.
2024. Október 09. 20:25, szerda | Helyi
Grőber Attila: Nem én vagyok a főnök, a választók az én főnökeim!
A polgármesterrel a csütörtöki alakuló ülés kapcsán beszélgettek a Pápai Médiacentrum stúdiójában.