A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurora című folyóiratában jelent meg, megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc nyert meg. Hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel. Akkoriban ünnepi alkalmakkor még felváltva vagy együtt énekelték a Szózattal, a szabadságharc leverését követő elnyomás időszakában aztán a Himnusz lett a magyarok nemzeti imádsága.

A pápai városi ünnepen a jelenlevők a Himnuszt Darvas Margaréta, Goda Lívia, Gyöngyös Luca és Szabó Zalán, az Erkel Ferenc Ének-Zenei Átalános Iskola 4. osztályos tanulóival, a Pápai Református Kollégium „Tánc-Lánc”Alapfokú Művészeti Iskola Vadvirág utánpótlás csoportjának néptáncosaival énekelték. Ezt követően Mátyus Aliz író, szociológus, a Pápai Művelődéstörténeti Társaság alelnöke, a Szélesvíz folyóirat főszerkesztője mondott beszédet.
Mátyus Aliz kitért a Himnusz születésének körülményeire, Kölcseyről is szólt, mint mondta, kötelességeinek, vállalt feladatainak élő ember volt. Mátyus Aliz irodalomba, földrajzba és történelembe ágyazottan is beszélt a Himnuszról, Szatmárcsekéről, 1823-ról, s azt mondta: - Egy nemzet a kultúrájában mutathatja meg magát. Általa élteti magát, beszélt nyelvében is. A kultúra, mint állandóan változó, megfoghatatlan, mindig más képződmény, egyetlen biztos jellemzővel bír, autonóm. Önálló. Kultúránk része az összes hagyomány, amit éltetünk, vagy eztán fogunk. Kultúránkat minden kimondott szavunkkal és minden tettünkkel, gondolatunkkal képviseljük. Évente egyszer ünnepeljük a napját, ami arra jó, hogy ráirányítsuk a figyelmet. Rá, és a felelősségre, kultúránk alkotóiként, és az otthonosságérzetre, amelyet neki köszönhetünk - mondta Mátyus Aliz.

A beszédet követően immár 26. alkalommal adták át a Pro Cultura-díjat. A Pápai Amatőr Művészeti Mozgalomért Alapítvány és a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ által alapított Pro Cultura Díszoklevélre ezúttal is olyan személyt tartott méltónak a kuratórium, aki hosszú éveken át, fáradhatatlanul tevékenykedett a város kulturális értékeinek megőrzése, ápolása terén. Idén ezt az elismerést Édes Lászlóné kapta, aki Szabadkai Veritától, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatónőjétől és Bódi Lászlótól, a Pápai Amatőr Művészeti Mozgalomért Alapítvány kuratóriumának elnökétől vehette át az elismerést.

A méltatásban elhangzott, hogy Édes Lászlóné 1948. január 19-én született Pápán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zene- és Énektanárképző győri tagozatán szerzett dipolmát. 1969-től 2009-ig a Pápai Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola fagott-szolfézs szakos tanára volt, de megyei szakfelügyelőként, a Bartókban pedig igazgatóhelyettesként is tevékenykedett. Sok tanítványa választotta a zenei pályát, lelkiismeretesen készítette fel őket országos versenyekre, illetve szakiskolai felvételire. Csapó Gyula és Barabás Árpád, nemzetközi hírnevű zeneszerzők is növendékei voltak, akik tőle tanulhatták a zeneelmélet alapjait. Sokat tett azért, hogy a zeneiskola - ahogy annak mottójában szerepel - az „értékes zene otthona” legyen. 1990-től a mai napig aktívan részt vesz a Nagytemplomban egyházzenei szolgálatban kántorként, kórusvezetőként. Csernai Balázs atya kezdeményezésére 2010-ben koncertsorozatot indított a pápai Ferences templom felújításáért, a koncertek szervezésénél kifejezetten figyelt arra, hogy a barokk templomban volt zeneiskolai tanítványok, pápai művészek által csendüljenek fel a zeneművek. Amatőr, zenét szerető és énekelni vágyó emberekből a 90-es évek végén kórust szervezett, akik mára igazi közösséggé kovácsolódtak. A heti rendszerességű próbák alkalmával nemcsak e kis közösség zenei fejlesztése a cél, a munka eredményeként megszülető koncertek a közönség számára is maradandó élményt nyújtanak.

A Pro Cultura Díszoklevél átadása után kezdődött Rékasi Károly Szerelmem, Erdély című Wass Albert-estje. Az 50-es évek Amerikájába repíti vissza a nézőt az előadás, ahol Wass Albert élt emigrációban. Egy bőröndből előkerülő megsárgult levelek mesélnek a hazájától távol élő, honvágytól szenvedő szerző érzéseiről, gondolatairól. A levelek az író szerelmeihez szólnak, feleségéhez, Siemers Évához, akitől aztán elválik, s nagy szerelméhez, Éltető Mariannehoz, akit drága Cikének, Cikécskének szólít. S van egy levél az amerikai feleséghez, Elizabeth Mc Olainhez is, akivel válása évében köt házasságot. A levélrészleteket Wass Albert versei és prózai írásaiból vett idézetek egészítik ki. Rékasi Károly estjében a szavaknak vizuális és zenei megerősítést adnak az Adjátok vissza a hegyeimet! című film részletei. Koltay Gábor és Rékasi Károly értelmezésében nem csupán a költő, az író szólal meg, hanem a mai kor embere is, aki Wass Albert gondolatait és érzelmeit megismerve mutatja be azokat az erkölcsi és esztétikai értékeket, amelyeket az életmű képvisel.